Tanulni szeretnék – tőletek!

Szerkesztő küldte be 2010. 10. 12., k - 08:00 időpontban

Kedves Pedagógustársak!

Szakdolgozati kutatásomhoz keresek olyan általános iskolai magyartanárokat, akik óráikon időnként alkalmazzák a tanítási drámát vagy annak néhány elemét, és emellett szívesen fogadnának az osztályteremben, hogy velük és a gyerekekkel is beszélgethessek erről. Várom jelentkezéseteket a következő e-mail címre: djzsuzsa@gmail.com

SZDN és Kecskemét

Szerkesztő küldte be 2010. 10. 11., h - 10:51 időpontban
A Színház-Dráma-nevelés időpontja 2010. november 12-13.
Azt hallottuk, hogy Kecskeméten is lesz ezen a hétvégén drámapedagógiai program.
Van egy hagyomány, hogy mikor van az SZDN,  ezen nem változtattunk most sem.

 

És örülnénk annak, ha Bács-Kiskun megyei tagjaink is el tudnának jönni az országos egyesület közgyűlésére.

És az igazi az lenne, ha azon a szakmai programon is részt tudnának venni, amely a közgyűlés körül, előtt-alatt-után lesz.
 
 

Szolnok: drámapedagógiai tanfolyam

Szerkesztő küldte be 2010. 07. 03., szo - 09:08 időpontban
Drámapedagógia a hátrányos helyzetű tanulók integrált neveléséért címen
tartottunk drámapedagógiai tanfolyamot (a TÁMOP keretein belül) 2010 júniusában és július elején Szolnokon.
A tanfolyam indítója a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a képzés vezetője Török László (Dafti), segítője Körömi Gábor volt.

Vajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Tábora

Szerkesztő küldte be 2010. 06. 20., v - 07:40 időpontban
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet harmadik alkalommal szervezi meg szakmai táborát, amelynek lakói három színjátszó és egy rendezői csoportban dolgoznak. A hét nap gálaműsorral végződik, ahol minden csapat megtartja műhelybemutatóját, amelyet a csoportvezetők irányítása és rendezése alatt valósítanak meg. Csoportvezető tanárok: Táborosi Margaréta színművész (Újvidék), Csernik Árpád színművész (Szabadka), Gyombolai Gábor színész-drámatanár (Budapest), Perényi Balázs drámapedagógus (Budapest).

A Kaposvári Biennálé díjai

Szerkesztő küldte be 2010. 05. 09., v - 07:05 időpontban
A Stúdió „K” Színház Rettentő görög vitéz című produkciója nyerte el a legjobb magyar gyerekelőadásnak járó Üveghegy-díjat a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálén. A 2010. május 2-8. között ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi fesztivál másik Üveghegy-díjával a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadásait ismerte el a zsűri, szakmai különdíját pedig a Budapest Bábszínház Líra és Epika című produkciójának ítélte oda.
 

Színházi Nevelési Társulatok Országos Találkozója

Szerkesztő küldte be 2010. 05. 06., cs - 20:51 időpontban

A Színházi Nevelési Társulatok Országos Találkozója 2010. május 14-15-16. között kerül megrendezésre Gödöllőn, a Garabonciás Színtársulat szervezésében. A találkozó helyszíne a gödöllői Damjanich János Általános Iskola.

A részletes program letölthető - és a műsor a TOVÁBB feliratra kattintva olvasható.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ – 1%

Szerkesztő küldte be 2010. 05. 06., cs - 20:21 időpontban
Közeledik a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Kérjük, amennyiben erre lehetősége van, támogassa adója 1%-ával a drámapedagógia és a gyermekszínjátszás ügyét (annak gondozását, terjesztését, koordinálását) felvállaló, kiemelten közhasznú országos szakmai szervezetünket.
Adószámunk: 19009801-2-41
Segítségét előre is köszönjük!

Poszt-off off

Szerkesztő küldte be 2010. 04. 27., k - 18:28 időpontban

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az Ellenfény színházi folyóirat, valamint a pécsi Leőwey Klára Gimnázium ismét megrendezi a Poszt-off-off programot, amely a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó ideje alatt ajánl előadásokat és az előadások kapcsán beszélgetéseket a versenyprogram válogatójával, valamint az alkotókkal.
A program alakul - a jelenleg véglegesnek tűnő változat megnyitható/letölthető.

Balkány: drámapedagógiai tanfolyam

Szerkesztő küldte be 2010. 04. 16., p - 10:07 időpontban
Drámapedagógia a hátrányos helyzetű tanulók integrált neveléséért címen
tartottunk drámapedagógiai tanfolyamot (a TÁMOP keretein belül) 2010. áprilisában és májusában Balkányban, a Szabolcs Vezér Oktatási Központban (Kossuth L. u. 5.), 30 fő részvételével.
A tanfolyam indítója a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a képzés vezetője Püspöki Péter volt.