Szerkesztő küldte be 2015. 06. 07., v - 23:49 időpontban
VÁLTOZÁS!!! A KÉPZÉS A TANFOLYAM TRÉNERÉNEK SZERVEZÉSÉBEN KERÜL LEBONYOLÍTÁSRA - EGYESÜLETÜNKTŐL  FÜGGETLENÜL
Az intenzív kurzus a színész fizikalitásának lehetőségeit tárja fel. A mozgás- és fizikai színház technikáira, speciális kontakt-technikai gyakorlatokra, ritmikai- és akusztikus elemekre épülő tréning Uray Péter, a színészképzésben is alkalmazott tematikáját bontja ki.
Tekintettel a nagy fizikai igénybevételre és a mentális terhelésre, elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek a részvételhez szükséges fizikai alkalmassággal, továbbá munkájukhoz (terveikhez) szükségük van testük kifejezőképességének és kommunikációra való alkalmasságának fejlesztésére. A kurzus tematikája fokozatosan tárja fel az egyes mozgástechnikai területek elemeit. Lehetővé teszi az egyes folyamatok és érzetek megértését és elsajátítását, az elmélyült színházi működés megvalósításának érdekében.
A páros gyakorlatok során lehetőség nyílik a testre lendülés és ugrás, a futólagos emelés és a mozdulatelvezetés, valamint egyéb, a mozgásszínházi gyakorlat dinamikusabb területét jelentő technikák elsajátítására. A mozgástervezési feladatkör segítséget jelenthet a mozgásmotívumok memorizálásában és folyamattá szervezésében, illetve a belső állapot és viszonyrendszer mozgáskompozícióban való megjelenítésére. A maximális létszám 24 fő.
Az intenzív kurzust elsősorban azoknak ajánljuk, akik színházi munkájukban, illetve más, mozgásművészeti területen tudnák tapasztalataikat hasznosítani.
Az intenzív hetet demonstrációval zárjuk.     
Időpont: 2015. július 13-19. között egyhetes, intenzív formában. A foglalkozások hétfőtől vasárnapig 10.00-től 18.00 óráig tartanak.
Képzésvezető: Uray Péter tánc- és mozgásszínházi rendező, mozgástanár
Helyszín: Bókay Árpád Általános Iskola. 1181 Budapest, Wlassics Gyula u. 69.
Részvételi díj: 50.000 Ft
A KÉPZÉS MEGFELELŐ SZÁMÚ JELENTKEZŐ ESETÉN INDUL!