Debrecen: TÁRSMŰVÉSZETEK – HATÁRÁTLÉPÉSEK (műhelykonferencia az összművészet jegyében)

Szerkesztő küldte be 2018. 06. 07., cs - 05:22 időpontban
A Magyar Drámapedagógiai Társaság, Debrecen Megyei Jogú Város, a Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház közös módszertani rendezvénye
2018. június 8. péntek 9-16.15 óráig
a XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó kísérő eseménye
A módszertani napot ajánljuk drámapedagógusoknak, színházi neveléssel foglalkozóknak, független színházi műhelyek munkatársainak, gyerek-, diákszínjátszó-rendező, valamint bábcsoportvezetőknek, színház- és drámaszakos hallgatóknak, művészeti iskolák tanárainak, színi stúdiók tanulóinak, közművelődési szakembereknek, szakmabeli és szakmán kívüli érdeklődőknek.
A rangos szakmai rendezvény vendégei tréningeken, bemutató órákon, saját élményű foglalkozásokon és színházi nevelési előadásokon vehetnek részt.

Színházi nevelési tréning Richard Holmes (Big Brum) vezetésével

Szerkesztő küldte be 2018. 02. 12., h - 10:29 időpontban
Szeretnél közelebbről megismerkedni a színházi nevelés gyökereivel? Érdekel, hogy mi a fiatalok bevonásának kulcsa? Tarts velünk!
2018. március 22-24. között a Nyitott Kör szervezésében Richard Holmes, a Big Brum színházi nevelési társulat jelenlegi művészeti vezetője, rendezője Magyarországon első alkalommal nyilvános tréninget tart.
Az intenzív, gyakorlati kurzus során megismerkedhetünk a Big Brum jelenlegi alkotófolyamataira és előadásaira jellemző gondolkodásmóddal.
Időpontok:
március 22. 16-20 óra között, március 23. 10-13 és 14-18 óra között, március 24. 10-13 és 14-18 óra között

9. GYERMEK- és IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE – 2017. október 9-15.

Szerkesztő küldte be 2017. 08. 17., cs - 22:11 időpontban
(A szemlét szervező Marczibányi Téri Művelődési Központ hírleveléből vettük át az alábbiakat.)
A Marczibányi Téri Művelődési Központban 2017. október 9-15. között megrendezésre kerülő 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlére 100 (mesebeli szám!) előadás nevezése érkezett, melyet ezúton is köszönünk.
A szemle programjára - a benevezett előadások megtekintése, elemzése, értékelése után - szakmai csoport tett javaslatot, melynek tagjai: Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési koordinátor; Kaposi László rendező, drámatanár; Szakall Judit közművelődési szakértő. Az előadások szakmai minősége mellett figyelembe vették a szemle felhívásában megjelölt szempontokat is.
Véleményük és javaslatuk alapján állítottuk össze a szemle programját: a meghívásra javasolt előadások, továbbá a közművelődési és oktatási intézmények figyelmébe ajánlott előadások körét, mely a folytatásban és a csatolt mellékletben olvasható.

9. GYERMEK- és IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE – 2017

Szerkesztő küldte be 2017. 03. 21., k - 14:57 időpontban
A Marczibányi Téri Művelődési Központ (II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.) 2017. október 9-15. között ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét. 

A szemlére hivatásos színházi társulatok 2014. január 1. után bemutatott előadásai nevezhetők, amelyek nem szerepeltek 2016-ban a Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
A fesztiválon – korosztályi és műfaji megköté­s nélkül – igényes, formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kis technikai igényű, kamarakörülmények között is játszható produkciókat muta­tunk be, beleértve az ún. csecsemőszínházi, a tantermi és beavató színházi, továbbá a színházi nevelési előadásokat is.
Egy társulat, illetve alkotó több produkcióval is nevezhet.

Fókuszban a kamaszok: történetek és színházi formanyelvek

Szerkesztő küldte be 2016. 06. 02., cs - 01:06 időpontban
Színházi nevelési és színházpedagógiai konferencia
Debrecen Megyei Jogú Város, a Vojtina Bábszínház és a Magyar Drámapedagógiai Társaság
közös rendezésében, a XXV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó kísérő eseményeként
Helyszín: Debrecen, Déri Múzeum, díszterem (4026 Debrecen, Déri tér 1.)
Időpont: 2016. június 03. (péntek), 10.00 órától 15.30 óráig

A Nemzeti Táncszínház felhívása

Szerkesztő küldte be 2016. 02. 15., h - 23:40 időpontban
Horda2, Igaz történet alapján a Budapest Táncfesztiválon!
A Budapest Táncfesztiválon első alkalommal mutatkoznak be a Nemzeti Táncszínház tánc-és színházi nevelési programjai, ami azért is különleges, mert az egyébként zártkörű, és egy-egy osztálynak játszott előadásokat - a középiskolásoknak szóló Horda2-t és az általános iskolásokat megszólító Igaz történet alapján című foglalkozást - a fesztivál alatt szakmai érdeklődők is megtekinthetik, és bepillantást nyerhetnek abba a csodába, ami a Közép-Európa Táncszínház táncművészeinek és a KÁVA Kulturális Műhely színész-drámatanárainak közreműködésével megszületik.
Alkalmanként maximum 15 fő szakmai érdeklődő részére belépést biztosítunk, melyhez előzetes regisztráció szükséges.

8. GYERMEK- és IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE – 2015

Szerkesztő küldte be 2015. 06. 04., cs - 08:58 időpontban
A Marczibányi Téri Művelődési Központ (II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.)
2015. november 9-15. között ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét.
A szemlére 2013. január 1. után bemutatott előadások nevezhetők, amelyek nem szerepeltek
2014-ben a Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.
Nevezési határidő: 2015. június 15.
A fesztiválon – korosztályi és műfaji megkötött­sé­gek nélkül – igényes, formanyelvi gazdagságot tükröző, utaztatható, kis technikai igényű, kamarakörülmények között is játszható produkciókat muta­tunk be, beleértve az ún. csecsemőszínházi, a tantermi és beavató színházi, illetve a színházi nevelési előadásokat is.
A Szemlére történő válogatásnál a színházi-művészi minőség mellett figyelembe vesszük azt is, ha a produkcióhoz a gyerekek, fiatalok életkorának megfelelő, színvonalas feldolgozó program társul. Egy társulat, illetve alkotó több produkcióval is nevezhet.

Jelentkezés indiai nemzetközi gyermekszínházi fesztiválra

Szerkesztő küldte be 2015. 05. 18., h - 10:34 időpontban

We are proud to announce the "14th INTERNATIONAL CHILDREN’S FESTIVAL FOR PERFORMING ARTS 2016" hosted by the Ryan Foundation, Mumbai, India, from 7th to 10th January 2016.

This festival is a perfect place for children from different parts of the world to unwind their talents in an unfettered manner to their optimal degree of performance. Festival will be a blend of performances, seminars and workshops. The 4-day festival held in Mumbai.  
Over 8000 children from India & other countries will meet to present their ideas, dreams & hopes of the future, their language being drama, action, dance & music. In the past years we had teams from Canada, Croatia, Denmark, Estonia, Germany, Israel, Iran, Malaysia, Nepal, Netherlands, Nigeria, Pakistan, Poland, Romania, Russia, Singapore, South Africa, Slovenia, Sri Lanka, Turkey, Thailand, United Kingdom, West Indies, Zimbabwe, Zambia, Bangladesh and Venezuela and many more.
For more information kindly visit our website www.ryanicfpa.com