Címlap

Drámás oktatók csoportos elbocsátása

0 csatolmány

(Forrás: HVG Online)

A Pannon Egyetem dékáni döntés alapján ebben a félévben tíz, a drámás képzésben részt vevő óraadó tanártól vált meg. A hallgatók tiltakoznak.

Ma nagyjából ötvenen tanulnak az egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar osztatlan tanári képzésének drámapedagógus szakán.  Illetve – mint a dékánnak szóló nyílt levelükben írják – csak tanultak, egészen idén szeptemberig.

„Képzésünk eddigi oktatói elismert szakemberek, a drámapedagógia hazai történetének fontos alakjai. Ezek az oktatók saját módszereiket is átadták nekünk, ami nagy lehetőséget és pótolhatatlan gyakorlati tudást jelent.”

Az egyetem vezetése szeptember elején azt a döntést hozta, hogy ezeket az óraadó tanárokat szinte kivétel nélkül elbocsátják az egyetemről – illetve nem újítanak velük szerződést –, a megtartandó kurzusokat pedig szétosztotta olyan oktatók között, akik (noha saját szakterületükön kiválóak) a drámapedagógiához nem értenek.

„Mi azonban nem ezért jöttünk erre az egyetemre” – hangsúlyozzák a hallgatók.

Szeptember közepén több tantárgy esetében azt sem tudják, hogy ki tartja majd az óráikat, és a most elsős hallgatók felé sem jelezte az egyetem, hogy ilyen drasztikus változások várhatók.

„Kérjük, ne akadályozzanak minket abban, hogy folytassuk azt a képzést, amit elkezdtünk. Egyetemi kereteken belül elképzelhetetlen, hogy egy oktató ne legyen járatos az általa tanított tantárgyban, drámapedagógiából pedig nehéz lenne egy-két hét alatt könyvből felkészülniük az oktatóknak, hiszen ez egy alapvetően gyakorlatorientált szakma.”

Mint írják, hallgatóként kevés eszköz áll a rendelkezésükre, de e levéllel az egyetemi vezetés és a közvélemény tudtára próbálják adni, hogy számukra fontos ez a képzés, és nem szeretnék megélni annak drasztikus színvonalcsökkenését.

„Ezúton kérjük, hogy vizsgálják felül döntésüket, és engedjék, hogy olyan színvonalú képzésben részesüljünk, amilyen a Pannon Egyetemen elvárható lenne” – zárul a levelük.

SzerkesztőDrámás oktatók csoportos elbocsátása
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.