Címlap

SOROZAT: Gyermekszínjátszók példatára

0 csatolmány

A Magyar Drámapedagógiai Társaság 1999-2012 között készült, hét részből álló oktatófilmsorozatát töltjük fel: valóban mint egy sorozatot, a tervek szerint hetente egy részt. (Elnézést, a harmadik rész várat még magára: a Színház-Dráma-Nevelés módszertani hétvége után, a jövő hét elején pótoljuk.)
GYERMEKSZÍNJÁTSZÓK PÉLDATÁRA, 1. RÉSZ (epikus alkotások színrevitele)
Ebben a részben: 
a balassagyarmati Csupaszáj színjátszók A fülemile,
a bagi Fapihe csoport Kiskondás című játékát,
a Fóti Figurások Ágnes asszony előadását,
a pápai Picit Nem Art csoport Katinka és Julinka,

valamint az Alföld Gyermekszínpad Gyere haza, Mikkamakka c. előadását lehet látni.
A VIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó előadásaiból válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta 1999-ben Sándor L. István.
Felvétel és utómunka: TVG Stúdió.
A sorozat első része itt tekinthető meg.

GYERMEKSZÍNJÁTSZÓK PÉLDATÁRA, 2. RÉSZ (a stilizáció változata)
A második részben:
1. “Kérem én még nem játszottam”
Csöpp Színház, Máriapócs
Rendező: Vona Éva
2. Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó
Picit Nem Art, Pápa
Rendező. Árvai Mária
3. “Élhettünk volna gyönyörűen” (részletek)
Inárcsi Színjátszók
Rendező: Kovácsné Lapu Mária
A filmben az 1999-es és a 2000. évi országos gyermekszínjátszó találkozó előadásaiból válogattunk. Szerkesztette és a jegyzeteket írta: Sándor L. István.
Technikai rendező: Nyári Arnold
Felvétel és utómunkálatok: TVG Stúdió
Magyar Drámapedagógiai Társaság, 2001
A sorozat második része itt tekinthető meg.

 

SzerkesztőSOROZAT: Gyermekszínjátszók példatára
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.