Címlap

XXIX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó – 2020. ősz

0 csatolmány
(Frissítve 2020. szeptember 14-én. Változás Budapesten, a Marczibányi térnél és Jász-Nagykun-Szolnok megyében Fegyverneknél.)
Másodszor szerveztük meg, egyeztettük és kötöttük le a megyei és regionális szinten dolgozó kollégáinkkal együtt az országos találkozó eseményeit.
Sok mindent terveztünk, de úgy tűnik, hogy a végzést a járvány írja.
Amit már biztosan tudunk: a Marczibányi téren és  Fegyverneken a csoportok kényszerű visszalépése miatt elmarad a bemutató. Félő: folytatása következik…
A 2020-as esztendő második félévében nem produkciók versenyét tervezzük, hanem olyan szakmai találkozókat
– ahol nem születik minősítés
– ahová a kész mellett akár a félkész előadások vagy azok egy része (néhány jelenet!) is elhozható
– ahová akár előadás nélkül is eljöhet egy-egy csoport
– ahol találkozhatnak az azonos érdeklődésű gyerekek
– ahol a csoportvezetők a meghívott szakemberektől, amennyiben akarnak, visszajelzést is kaphatnak
– ahol a meghívott szakembereket igény / lehetőség szerint bemutató órák, foglalkozások megtartására is szeretnénk felkérni
A megszokott, ismert háromlépcsős felmenő rendszer helyett egy kétlépcsős tervet ajánlunk a csoportoknak az alábbiak szerint:
1) Az első lépcső az eddigi megyei és a regionális szint között helyezhető el: szeptember 19. és november 8. között megvalósuló rendezvényekkel.
2) A meghívott szakemberek által ajánlott szakmailag legérdekesebb előadások közül néhány meghívást kaphat a 2020. november 20-21-én Budapesten, a Marczibányi téren rendezendő (a Színház-Dráma-Nevelés módszertani programjával egybekötött) kétnapos, országos rendezvényre, ahol szándékunkban áll lehetőséget teremteni a megmutatkozásra. Ez lesz a második lépcsőfok…
BEMUTATÓ-IDŐPONTOK
DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ
(BARANYA, FEJÉR, SOMOGY, TOLNA MEGYE)
Csurgó (Somogy megye)
Csurgói Sportcsarnokkezelő Nonprofit Kft.
szervező: Ákli Krisztián
telefon: +36 70 3699827, e-mail: aklik@freemail.hu
A megyei bemutató tervezett időpontja: 2020. október 16. péntek
A rendezvény helyszíne: Csokonai Közösségi Ház, Csurgó

Pécs (Baranya megye)
Apolló Kulturális Egyesület
szervező: Komlóczi Zoltán
telefon: +36 20 2744440, e-mail: zoltanowich@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 9. péntek
A rendezvény helyszíne: Bóbita Bábszínház, Pécs

Székesfehérvár (Fejér megye)
szervező: Krainhoffer Andrea
telefon: +36/70/443-7068, e-mail: krainhoffer.andrea@fehervariprogram.hu
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 10. szombat
A rendezvény helyszíne: Táncház, Székesfehérvár

Tolna megye
szervezés alatt

DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ
(BÁCS-KISKUN, BÉKÉS, CSONGRÁD, JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE)
Békéscsaba (Békés megye)
Körös-Vidék Drámapedagógiájáért Alapítvány
szervező: Varga Anna
telefon: +36 20 5984102, e-mail: panka.varga@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 2. péntek
A rendezvény helyszíne: Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Békéscsaba

Fegyvernek (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Fegyverneki Művelődési Ház és Könyvtár
szervező: Magyar Lászlóné, Piroska
telefon: +36 56 481028, e-mail: muvhaz@fegyvernek.hu magyarlaszlone65@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. szeptember 25. péntek
A rendezvény helyszíne: Fegyverneki Művelődési Ház és Könyvtár

Kecskemét (Bács-Kiskun megye)
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
szervező: Józsa Kata
telefon: +36 30 3657966, e-mail: monostorijozsakata@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. november 6. péntek
A rendezvény helyszíne: Hírös Agóra – Ifjúsági Otthon, Kecskemét

Szarvas (Békés megye)
Cervinus Teatrum
szervezők: Tőkés-Szeljak Gabriella, Nagyné Magdolna
telefon: +36 20 2449499 +36 20 5419393, e-mail: szeljakgabriella@gmail.com
A regionális bemutató tervezett időpontja: 2020. október 24. szombat
A rendezvény helyszíne: Cervinus Teatrum, Szarvas

Szeged (Csongrád megye)
Szent-Györgyi Albert Agóra
szervező: Gila Gabriella
telefon: +36 70 3367063, e-mail: gilagabriella@agoraszeged.hu
A megyei bemutató időpontja: 2020. november 6. péntek
A rendezvény helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ
(GYŐR-MOSON-SOPRON, ZALA, VAS, VESZPRÉM MEGYE)
Keszthely (Zala megye)
Balaton Színház
szervező: Horváth Anita
telefon: +36 83 515231, e-mail: horvath.anita@balatonszinhaz.hu
A regionális bemutató időpontja: 2020. október 17. szombat
A rendezvény helyszíne: Balaton Színház, Keszthely

Győr (Győr-Moson-Sopron megye)
szervező: Bojkovszky Zsolt
telefon: +36 70 9478507, e-mail: info@imime.hu
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 20. kedd
A rendezvény helyszíne: Vaskakas Bábszínház, Győr

Nagykanizsa (Zala megye)
Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány
szervező: Antal Gergő, Halmos Ildikó
telefon: +36 93 311036, e-mail: honvedkaszino@gmail.com
A megyei bemutató tervezett időpontja: 2020. október 10. szombat
A rendezvény helyszíne: Honvéd Kaszinó, Nagykanizsa

Pétfürdő (Veszprém megye)
Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár
szervező: Molnár-Vajda Mónika
telefon: +36 30 2608128, e-mail: vajdamoni55@gmail.com
A megyei bemutató tervezett időpontja: 2020. november 7. szombat
A rendezvény helyszíne: Pétfürdői Közösségi Ház és Könyvtár

ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ
(HAJDÚ-BIHAR, BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, HEVES, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE)
Eger (Heves megye)
Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
szervező: Zentai Péterné
telefon: +36 20 8863070, e-mail:  zentai.peterne@uni-eszterhazy.hu
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 13.
A rendezvény helyszíne: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Eger

Hajdúnánás (Hajdú-Bihar megye)
Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete
szervező: Márton Boglárka
telefon: +36 30 3496505, e-mail: martonboglarka1@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: egyeztetés alatt
A rendezvény helyszíne: Kéky Lajos Városi Művelődési Központ, Hajdúnánás

Kisvárda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Kisvárdai Kulturális Egyesület
szervező: Orbán-Radvánszki Ágnes
telefon: +36 20 4647454, e-mail: kisvarda.szinhaz@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. november 7. szombat
A rendezvény helyszíne: Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Vörösmarty Művelődési Ház
szervező: Szeszák Szilvia
telefon: 06 70 2612159, e-mail: tirsha73@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 17. szombat
A rendezvény helyszíne: Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ

BUDAPEST
A fővárosi bemutatóhoz négy helyszín közül választhatnak a csoportok.
1. Marczibányi Téri Művelődési Központ
szervező: Krammer Zita
telefon: +36 20 9272330, e-mail: matitkar@marczi.hu
A fővárosi „kerületi” bemutató időpontja: 2020. szeptember 19. szombat
A rendezvény helyszíne: Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ

2. Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
szervező: Dolmány Mária
tel.: +36 30 4842356, e-mail: miryam.dolmany@gmail.com
A fővárosi „kerületi” bemutató időpontja: 2020. október 10. szombat
A rendezvény helyszíne: Budapest, Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház, Kamaraterem

Vigyázó Sándor Művelődési Ház
szervező: Almássy Bettina
tel.: +36 30 9115748, e-mail: izgi.irni@gmail.com
A fővárosi „kerületi” bemutató időpontja: 2020. november 8. vasárnap
A rendezvény helyszíne: Budapest, Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Csepel
szervező: Körömi Gábor
telefon: +36 20 3415888 v. +36 70 9383157, e-mail: koromig@yahoo.com
A fővárosi „kerületi” és egyben Pest megyei bemutató időpontja: 2020. október 24. szombat
A rendezvény helyszíne: Budapest (Csepel), Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS TALÁLKOZÓ
(PEST, NÓGRÁD, KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE)
Balassagyarmat (Nógrád megye)
Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
szervező: Jakus Julianna
telefon: +36 30 4735315, e-mail: jakusjuli@gmail.com
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 17. szombat
A rendezvény helyszíne: Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, Balassagyarmat

Fót (az első Pest megyei bemutató)
Vörösmarty Művelődési Ház
szervező: Révész Melinda
telefon: + 36 70 3865247, e-mail: remelinda@gmail.com
Időpont: 2020. október 10. szombat
A rendezvény helyszíne: Vörösmarty Művelődési Ház, Fót

Csepel (a második Pest megyei bemutató)
Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Csepel
szervező: Körömi Gábor
telefon: +36 20 3415888 v. +36 70 9383157, e-mail: koromig@yahoo.com
A fővárosi „kerületi” és egyben Pest megyei bemutató időpontja: 2020. október 24. szombat
A rendezvény helyszíne: Budapest (Csepel), Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Tatabánya (Komárom-Esztergom megye)
A Vértes Agorája
szervező: Tóth Zsóka
telefon: +36 30 6378660, e-mail: toth.zsoka@avertesagoraja.hu
A megyei bemutató időpontja: 2020. október 9. péntek
A rendezvény helyszíne: Vértes Agorája, Tatabánya

SzerkesztőXXIX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó – 2020. ősz
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.