Címlap

MINŐSÍTÉSEK – Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

0 csatolmány
A XX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó megyei bemutatóin a minősítés nem kötelező: azt a csoportvezetőknek kell kérniük, ha akarják (a tapasztalatok szerint akarják: alig akadt csoport, amelyiknek a vezetője ne kért volna minősítést).
Az alábbiakban a megyei és fővárosi bemutatókon kiadott minősítések teljes jegyzéke olvasható.
Arany minősítést 64 előadás kapott. Mellettük néhány ezüst minősítésű produkció is látható az április 30.-val megkeződött regionális bemutatókon.
Folytatás a CÍMRE vagy a TOVÁBB feliratra kattintva.

 

BÁCS-KISKUN MEGYE, Kecskemét – 2011. március 18-19.
Nagy Duna, Baja, A legcsúnyábbanak, Szlavikovics Ferencné – ezüst
Aprók, Kiskunfélegyháza, A kígyó koronája, Répa Mónika – nem kért minősítést
Kísérleti Színpad, Felsőszentiván, Mindent Ilonáért, Kalmár János – arany
Kincskereső Kölykök, Dusnok, A szívtelen baba, Hodován Péter – arany
Pöttöm Színház, Tiszakécske, Arany János: A bajusz, Vízhányóné Eszes Emma – bronz
Kiskomédiások, Kiskunfélegyháza, A medve és a róka, Répa Mónika – bronz
Liliomszörnyek, Kecskemét, Gyermekkór, Tóth Orsolya – arany
Lajtorja csoport, Szabadszállás, "Mézben vagy sárban", Török László – arany
Vadrózsák, Kiskunfélegyháza, Shakespeare: A makrancos hölgy c. művéből, Répa Mónika – ezüst
Csengettyűsök, Csengőd,  A görög hős, Kákonyi Anett – bronz
Figurások, Soltvadkert, Jeremy, Romsics Imréné – bronz
Kis-Duna, Baja, Jótett helyébe…, Szlavikovics Ferencné – ezüst
Tassi Tűzoltó Egyesület Színjátszó Csoportja, Tass, Ludas Matyi, Aczél Lászlóné – bronz
Lazarcú Maszkák, Kecskemét, Mese a lótuszvirágról, Sárosi Gábor – arany
Kismanók, Soltvadkert, Állatmesék – embermesék, Romsics Imréné – bronz
Kalamajka Együttes, Kecskemét, Vicinálissal a Holvoltholnemvoltvilágba, Kormányosné Makai Eszter – ezüst
 
JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK MEGYE, Fegyvernek – 2011. március 25-26.
Szélfogó, Kunhegyes, Bldg szltsnpt!, Szekrényesné Juhász Mária – ezüst
Kun kuckó, Karcag, A makacs menyecske, Szabó Péterné – ezüst
Huncutkák, Nagyvárad (Románia), Hapci király, Rusz Csilla – arany
Ciklá-manók, Szolnok, Grund, Moldvai Ibolya – ezüst
Vuk, Szolnok, A holló és a róka – variációk egy témára, Horváth Zoltánné – Palyáné Gyürky Tünde – bronz
Iborkák, Tiszabő, Indul a bakterház, Csőke Anett – bronz
Nyafkák, Szolnok, Papucsszaggatók, avagy ki menti meg a királylányokat, Darabontné Juhász Zsuzsa – bronz
Fülemülék, Szolnok, A csalogány, Horváthné Papp Andrea – ezüst
Sötét angyalok, Szolnok, A bajusz, Pankotai Tímea – bronz
Orczácska, Fegyvernek, Tündöklés, Bercsényiné Varga Erzsébet – bronz
Nagykörűi Tanoda Színház,  A Fülemile, Dr.Varga Zoltán – ezüst
Okostojások, Szolnok, A helység kalapácsa, Pankotai Tímea – bronz
Palánták, Kisújszállás, Ritmusok, Oláhné Horváth Ibolya – arany
pORCZYjó, Fegyvernek, Kire ütött ez a gyerek?, Szatlóczki Edit – arany
Szolnoki szöszmötölők, Szolnok, A templomtolók, Paróczainé Kiss Emma – ezüst
Ördögök, Fegyvernek, A zördög, Tukarcs Piroska – bronz
 
SOMOGY MEGYE, Balatonboglár – 2011. március 26.
Kikötők, Balatonboglár, Ha én felnőtt volnék, Sipőczné Oláh Mária – bronz
Parola, Kaposvár, Mennyit ér?, Ruchárd Mária – ezüst
Rosszcsontok, Kaposmérő, A kalapba zárt lány, Dénesné Szak Andrea – ezüst
Karád 6. osztály, Balatonlelle-Karád, A Négyszögletű Kerek Erdő (részlet), Franczné Posza Gyöngyi és Tschepen Andrea – nem kértek minősítést
Csiribiri, Siófok, Kacor király, Lénártné Német Valéria – arany
Kaposvári Roxínház Utánpótlás csoportja, Kaposvár, Lúdas Matyi, Csorba Tamás – ezüst
Boglári Játékszín, Balatonboglár, Ki-talált mese, Szendrődyné Botka Krisztina – bronz
Turbó Csiga, Siófok, A Nap leánya, Takács Tünde – arany
 
BARANYA MEGYE, Pécs – 2011. április 02.
Kicsik, Pécs, Bajaja herceg, Nyeső Ildikó – bronz
Zsiványtanya, Pécs, Unatkozol?, Kövi Anita – bronz
Nagyok, Pécs, Baleset, Nyeső Ildikó – ezüst
Bástya Színkör, Siklós, Repülő álom, Nagy-Molnár Eszter – ezüst
Csajok, Pécs, Családi kör, Gál Éva – arany
Klágya, Dávod (Bács-Kiskun megye), A boldog ember, Horkics Erika – arany
 
TOLNA MEGYE, Dombóvár – 2011. április 01.
Mákvirágok, Dombóvár, Négyen egy gatyában, Szalainé Balogh Erika – ezüst
Kis Gadra, Szekszárd, Addig jó, míg álom, Csizmazia Ferencné – ezüst
Mazsolák, Szekszárd, Didergő király, Vadóc Eszter – ezüst
Nánai Apróságok, Alsónáná, A kőleves, Árváné Rácz Mária – arany
Iciri-piciri, Szekszárd, Holle anyó, Rotkainé Pászti Lívia – bronz
Nánai Garabonciások, Alsónána, Az élet vize, Orcskai Marianna, Kollárné Kuris Piroska – arany
TLG-Színpad, Gyönk, Diákanyák, Veszprémi András – bronz
Borbolya, Szekszárd, Falubéli pletykások, Csizmazia Ferencné – arany
CS&P, Szekszárd, Ahogy Aesopus mesélte, Rotkainé Pászti Lívia – ezüst
 
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE, Tatabánya – 2011. április 01.
Merész Veréb csapat, Ács, Félőlény, Szakókiné Polónyi Judit – bronz
Pinokkió Színjátszócsoport, Dorog, Marci a mindentudó, Putz Józsefné – arany
Ácsi Kicsiripacsok, Ács, Macskaköröm, Szakókiné Polónyi Judit – ezüst
Zsák Bolha, Tata, A tücsök és a hangyák, Sulyokné Nagy Tünde – arany
Délibáb-Színház (kicsik), Komárom, Kiutálás, Mikolasek Zsófia – arany
Is-Is Színpad, Tatabánya, Állatságok II., Sulyokné Nagy Tünde – ezüst
Tavirózsa színjátszó csoport (alsósok), Tardos, Ess, eső, akarom!, Nagy Gábor – ezüst
Vácisok I., Tatabánya, Ludas Matyi – Variációk a Ludas-történetekre, Mátraháziné Domján Erzsébet – bronz
Vácisok II., Tatabánya, Rikoltások, Mátraháziné Domján Erzsébet – ezüst
Délibáb-Színház (nagyok), Komárom, Mi lett a kisfiúval?, Mikolasek Zsófia – bronz
Petőfi iskola színjátszó csoportja, Dorog, A kis gyufaárus lány, Takács Edit – emléklap
Színészpalánták, Tatabánya, Gyermeklakodalmas, Langner Kornélia, Petőné Novák Tünde – ezüst
Tavirózsa színjátszó csoport (felsősök), Tardos, Buszháború, Nagy Gábor – bronz
Ficseri színjátszó csoport, Tatabánya, A hattyú felesége, Bíró Ildikó – emléklap
Radisz testvérek, Tardos, Coventry carol (Karácsonyi beszélgetés), Nagy Gábor – nem kért minősítést
Körbe Színpad, Tatabánya, A kőfalak leomlanak, Kulcsár Nóra – ezüst
Műkedvelők, Tatabánya, A szabadság nem az…, Langner Kornélia, Veréb Márta – bronz 
 
HAJDÚ-BIHAR MEGYE, Hajdúnánás– 2011. április 09.
Szivárvány Színjátszó Kör, Hajdúnánás, Banya-tanya, Kovács Mónika – bronz
Táltos Színjátszó Kör, Derecske, A négyszögletű kerek erdő, Bakai Barbara – bronz
Kaláris, Balmazújváros, A kislány, aki mindenkit szeretett, Szilágyiné szabó Judit – bronz
ETKIKI irodalmi színpada, Egyek, Párisz almája, Illésné Oláh Anna – bronz
Matulások, Debrecen, Tűvé-tevők, Veressné László Ildikó – bronz
Pinokkiók Kaba, Kaba, Peti és Réka, Porcsin László – bronz
Csakazértis, Debrecen, A szuper doki, Nagyné Igli Mária – bronz
Kincskeresők, Hajdúdorog, A fortélyos királykisasszony, Benczéné Mátyási Katalin – bronz
Mákvirágok, Hajdúnánás, Dömdö-dömdö-dömdödöm avagy A költői verseny, Ádámné Balog Erika és Mónusné Ruszin Anna – ezüst
BA-KO duó, Bagamér-Kokad, A csodapatika, Stumpf Ferencné – bronz
Gólyahír Színjátszó kör, Kokad, Bolond falu, Guba Pál Tiborné – ezüst
Alföld Gyermekszínpad, Debrecen, Füles születésnapja, Várhidi Attila – arany
Abrakadabra, Debrecen, Felhőnéző, Tarr Annamária Csilla – arany
Űrhajósok, Bagamér-Kokad, Az erdei űrhajó, Stumpf Ferencné – bronz
Vásárhelyi komédiások, Polgár, Parisz almája, Fehérné Gáll Gabriella – ezüst
Abakusz Színjátszó kör (nagy csoport) és Abakusz-Kinizsisek, Debrecen, A legyek, a cigányok, meg…, Nánási Sándor – arany
Vidám lányok, Bagamér, Pösze lányok, Stumpf Ferencné – bronz
Bolyaisokk, Debrecen, MI újság, Bessenyei Zoltán – arany
Fazekas Mihály Általános Iskola irodalmi színpada, Debrecen, Nem mese ez, Béci!, Czipa Anna – bronz
Tarka Lepke, Hajdúnánás, Az aranylúd, Kékiné Seres Emma – bronz
Vénkerti Angyalok, Debrecen, Mentsétek meg Kiflicskét!, Tarr Annamária Csilla – bronz
Bolyairokk, Debrecen, Mobilhullócsillagszületik, Bessenyei Zoltán – bronz
 
BUDAPEST – 2011. április 09.
Levendulások és Borostyánok, Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Ált. Isk., Mátyás király és az igazmondó juhász, Zábó Andrásné – bronz
Diridongó, Bajza Utcai Ált. Isk., Eltándolt cipellők, Körtvélyesi Anna – ezüst
Kis Paletta, Nagy Imre ÁMK AMI, Kisködmön, Keszy-Harmath Eszter – ezüst
Buzaszemek Színjátszók, Kondor Béla Közösségi Ház, Mit csináljunk?, Buza Timea – ezüst
"Jóhelyműhely" színjátszó csoport, Budapest, Mátyás király felesége, Faragó Éva – bronz
Szemüvegesek, Arany János Ált. Isk. és AMI, Mi szemüvegesek, Lengyel Zsófia – bronz
Janus, Pannónia Ált. Isk., Angyali történet, Gregor Márta – bronz
Az álomkabátosok, Don Bosco Katolikus Ált. Isk., Az Álomkabát, Tóth Enikő és Endrődi Ágnes – arany
Nagy Paletta, Nagy Imre ÁMK AMI, A helység kalapácsa, Keszy-Harmath Eszter – ezüst
Dr. Mező Ferenc Ált. Isk. színjátszói, Keressük meg Kondor Istvánt!, Dömök Szilviabronz
 
PEST MEGYE, TÖKÖL – 2011. április 09.
Érdi Rozsda, Érd, Rozsda lovag és a kísértet, Hernádi Beáta és Rápli Györgyi – bronz
Érdi Hangyácskák, Érd, Ki vagyok én?, Nagyné Balázs Gabriella – bronz
Szigetkék, Szigetszentmiklós, A rossz manók, Kókánné Stefkó Mária – bronz
Kabala, Dabas, A jégszív, Kotán Sándorné – bronz
Érdi Kishangyák, Érd, szerkesztett játék magyar költők verseiből, Nagyné Balázs Gabriella – ezüst
Tini Angyalok (és a Krumpli), Érd, A kockás sál, Kiss Zoltánné – ezüst
Gézengúzok, Dabas, A válóperes bíró, Kotán Sándorné – bronz
Inárcsi Színjátszók, Inárcs, Túl a Maszat-hegyen, Kovácsné Lapu Mária – arany
Arany János Ált. Isk. és Gimnázium 6.c osztály, Százhalombatta, Mátyás király udvarában, Leszák Zoltánné – bronz
Prücsök, Tököl, Terülj, terülj asztalkám, Lakics Lászlóné – ezüst
A Fodor Mihály Pest Megyei Színjátszó Tábor 14-15 éves színjátszói, Pest megye, Toldi, Kovácsné Lapu Mária és Fodor Éva – ezüst
Vadvirágok, Tököl, Didergő Király, Guthné Schneider Mária – ezüst
Rút Kiskacsa, Pécel, Hólegényke és a hét csibész, Szajkó Gyula – bronz
Táltos Tanoncok, Dömsöd, A muskátlis kalap, Bognár Gáborné – bronz
 
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE, Mátészalka – 2011. április 14.
SzínArany-Játék, Nyíregyháza, Hamupipő, Császári Viktória – bronz
Csicseri, Újfehértó, A zöld lific, Habdák Szilvia – bronz
Huncutkák utánpótlás, Ajak, Brémai muzsikusok, Tormáné Szabó Ilona – bronz
Varázsvilág, Nyíregyháza, Maskarák, avagy a nagyfejűek országában, Krámos Istvánné – bronz
Kincsestár, Újfehértó, Szent István igazsága, Habdák Szilvia – bronz
Manóka, Dombrád, Vidám élet, Kiss Lászlóné – bronz
Huncutkák, Ajak, Kísértések, Tormáné Szabó Ilona – ezüst
Virgoncok, Ajak, Az ördög három aranyhajszála, Tormáné Szabó Ilona – ezüst
Csicsergő, Nyíregyháza, A hétfejű tündér, Rácz Ildikó – ezüst
Gézengúzok, Záhony, Naplótöredék, avagy ’56 gyermekszemmel, Almásiné Forgács Éva – ezüst
Csodavarázs, Ibrány, A bolond falu, Szigetiné Tóth Enikő – ezüst
Mesevarázs, Mátészalka, Rátóti csikótojás, Erdős László – ezüst
Gézengúzok, Újfehértó, Oda vagy Csoda?, Tomasovszkyné Szilágyi Ildikó – arany
Galagonya, Nyíregyháza, Bradley, az osztály réme, Mócsánné Nagy Ágnes – arany
Lenszirom Színház, Nyírbátor, Lidércek, Vona Éva – arany
 
FEJÉR MEGYE, SZÉKESFEHÉRVÁR, 2011. április 14-15.
Mákvirágok, Sárszentmihály, Királyság!, Bozai Éva – bronz
Cincogi, Mór, Minden egér szereti a sajtot, Ertlné Vessző Kornélia – bronz
Huncutka osztály, Mór, A részeges király szolgája, Kovács Béláné – nem kért minősítést
Ördögfiókák, Ajka (Veszprém megye), Kreon világai, Komáromi Sándor – arany
Mini Manók színjátszó csoport, Székesfehérvár, A zöld lific, Várnai Rita – bronz
Réti Pipitér, Iváncsa, A kiskakas rézgarasa, Ujvári Csilla – bronz
Vörösmarty Diákszínpad, Kápolnásnyék, Kamasz mesék, Dr. Katonáné Kutai Erika – ezüst
Miklóssuli, Sárszentmiklós, Az éjszaka csodái, Tóthné Huszár Magdolna – nem kért minősítést
Felleghajtó Társaság, Székesfehérvár, Fanyűvő, Oláh-Molnár József – arany
Tarkabarka Falka, Székesfehérvár, Boldog mese, Pribékné Nényei Annamária – bronz
Napraforgó, Székesfehérvár, Zsiga föstő fest, Sáfránné Várnai Rita – ezüst
Kaméleonok, Bicske, Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal, Glückné Buzás Ildikó – emléklap
Kicsik, Csákvár, A tulipánná változott királyfi, Czvikli Imréné – ezüst
Színvár, Várdomb (Tolna megye), Arlekina Burattina, Vas Márta – bronz
Csipkebogyók, Bicske, Buckó és az elfeledett kincs, Grósz Zsuzsanna és Szoboszlai Renáta – ezüst
 
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE, Győr – 2011. április 15.
Arrabona Diákszínpad (középső csoport), Győr, Egy utcai báb, Petruska, Fekete Anikó – ezüst
Lébényi Színjátszók, Lébény, A csodálatos citera, Váradyné Márkus Éva – bronz
Makara, Hegykő, Kuckó király, Zambóné Piacsek Erzsébet – ezüst
Szín-Világ, Győr, Világgá megyünk!, Frankó Katalin és a csoport – ezüst
SzínÁsz, Győr, SMeSék – telefonTos dolgaink, Verebélyi Veronika – arany
Medzsik, Győr, A nők, Frankó Katalin, Pék Szabolcs (rend. asszisztens) – bronz
Dunakiliti Felhőcske, Dunakiliti, Maugli, Schnitzerné Samu Tímea – ezüst
Bezi Suli, Bezi, Holló a hollónak…, Nagy Rita – bronz
Vadvirágok, Győr, Mese az éjjeli pávaszemről, Répásiné Hajnal Csilla – arany
Pipacsok Színjátszókör, Beled, A kiskondás, Pallag Jánosné – bronz
Arrabona Diákszínpad (kis csoport), Győr, A Dzsungel könyve, Székely Anna, Pék Szabolcs (rend. asszisztens) – bronz
 
BUDAPEST, – 2011. április 16-17.
Handabanda Stúdió, Kossuth L. Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált.Isk., A legkisebb boszorkány, Rákosné Varga Edit – bronz
Puli, Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Ált.Isk., A bíborszínű virág, Lakó Györgyné – ezüst
Diadalos Csiribirik, Diadal Úti Ált.Isk., A csúnya királykisasszony, Tóthné Szabados Valéria és Erbits Ágnes – bronz
Pogácsa az Arénában, Holdvilág Kamaraszínház, Kire ütött ez a gyerek?, Koltai Judit – arany
Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, Hajnal, Krista Anita – emléklap
Budavári Buzaszemek, Budavári Művelődési Ház, Égszín, Buza Timea – arany
Lázár Ervin Meseház, Csili Művelődési Központ, A kislány, aki mindenkit szeretett, Gieler Ferenc – bronz
Halak, Kőrösi Csoma Sándor Ált.Isk. és Gimnázium, A Kutyakirályfi, Sinai Samira – emléklap
Vajkosok, Vajk-sziget Ált.Isk., Van közünk egymáshoz? – Életképek 5 vakuvillanásban, Boldog Gabriella és Vaszilkóné Porhajas Éva – ezüst
@-OK…XD, Keleti István AMI és Művészeti Szakközépiskola, problem.hu, Varga Rea – arany
"Emberke" színjátszó csoport, Nagy Imre ÁMK AMI, "Védőszárnyak nélkül", Majorné Szekeres Edit – bronz
Kaktusz Színjátszó Csoport, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Én, Juszcák Zsuzsa és Sereglei András – arany
Dominó Színjátszó Csoport, Marczibányi Téri Művelődési Központ, Kis híja volt, Topor Rita és Egervári György – ezüst
Vasskalap, Vass Lajos Ált.Isk., Fehérlófia, Vargáné Vankó Katalin – arany
Meixner Iskola 4. osztály, Ha én felnőtt volnék, Ungár Ágnes és Hannus Zoltán – arany
Szerpentin Színház, Mrozek Morzsák, Jancsó Sarolta – ezüst
Harasztiak, Égbelátó Művészeti Iskola, Tanár úr, kérem!, Szász Katalin Barbara és Vági Eszter – emléklap
Vajk-Játszók, Vajk-sziget Általános Iskola, Csókaleányok, Dolmány Mária és Ledő Attila – arany
 
NÓGRÁD MEGYE, Balassagyarmat – 2011. április 16-17.
Futkározók, Bátonyterenye, Tojásmese, Mátraházi Tamás – bronz
Színvarázs, Magyarnándor, A nagyravágyó feketerigó, Györösiné Gyöngyösi Veronika – bronz
KoméDiák Színpad KiskaMaszk Társulat, Salgótarján, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Farkasné Ponyi Beatrix – ezüst
Tűzsárkányok, Bátonyterenye, Hapci király, Mátraházi Tamás – ezüst
Csiribiri Színpad, Mátraszele, A bolond falu, Tóth László – ezüst
Dózsás Csicsergők, Balassagyarmat, Lódítások, Szász Gézáné, Hegedűsné Domány Gyöngyi – bronz
Vadmacskák, Bátonyterenye, Tábortűzi tréfák, Mátraházi Tamás – bronz
Csiribiri Társulat, Balassagyarmat, Bolondos királyság, királyi bolondságok, B. Nyíregyházi Ágnes – ezüst
Játékkuckó, Magyarnándor, Görbe tükör, Györösiné Gyöngyösi Veronika – bronz
Andi Színjátszósai, Szécsény, Szamarak füle, Garamvölgyi Andreaarany
Fehér Tigrisek, Kazár, Karácsonyi ének, Mátraházi Tamás – emléklap
Gyermeklánc, Szécsényfalu, Nevező, Homoki Marianna – bronz
Barikák, Balassagyarmat, A bajusz, B. Nyíregyházi Ágnes – ezüst
Mokaszín, Karancsalja, Maskarák, Kériné Gordos Angéla – bronz
Csipet Csapat, Balassagyarmat, Útra kellünk? Útra kelünk?, Váradi Zsuzsanna, Fülekiné Demeter Andrea – bronz
Alabástrom, Salgótarján, A táguló utca, Cs. Szerémy Andrea – ezüst
Pimasz Kamasz, Balassagyarmat, A kesztyű, B. Nyíregyházi Ágnes – arany
Manócskák, Salgótarján, Az erdő titkai, Mocsári Zoltánné – bronz
FÉBÉ Társulat, Szécsény, A kimondott szó, Cs. Szerémy Andrea – ezüst
 
PEST MEGYE, Vác – 2011. április 16-17.
Iszákos Oposszumok, Pilisvörösvár, Nevető állatkert, egy bús piros vödör és a döglött csoki, Mayer Ágnes – bronz
Tűztestvérek, Veresegyház, Miről álmodik a lány?, Ácsné Csáki Ildikó – arany
Komédiások, Szentendre,  Csongor és Tünde, Csala Csilla – bronz
Csepűrágók, Solymár, Példádon okuljanak, Daragics Éva – bronz
Fóti Kisfiókák, Fót, A vadorzó, Kovács Éva – arany
Fóti Figurások, Fót, Annyi eszem van, mint a parlagi rókának, Kis Tibor – ezüst
Fóti Fiókák, Fót, A pók, Kovács Éva – ezüst
Fapihe, Bag, A hétfejű tündér, Fodor Éva – arany
Erdőkerülők, Erdőkertes, Firazzano kalandjai, Kovács Éva – ezüst
Inárcsi Színjátszók (12-13 évesek), Inárcs, Rikítás, Kovács Zoltán – ezüst
Inárcsi Színjátszók (14 évesek), Inárcs, Semmi baj, Szivák-Tóth Viktor – arany
Tűzmadarak, Veresegyház, Szivárvány, az indián lány, Ácsné Csáki Ildikó – ezüst
Liliomszál, Zsámbok, Melyiket a kilenc közül?, Orth Mihály – bronz
LESZDZSÉÁ, Pilisvörösvár, Szegény Dzsoni és Árnika, Mayer Ágnes – bronz
Inárcsi Színjátszók, Inárcs, A kor, amelyben élünk, Kovácsné Lapu Mária – arany
 
VAS MEGYE, Szombathely – 2011. április 17.
Soltis Lajos Színház Harmadéves Gyermekstúdiója, Celldömölk, Csótavi huszárok, Pilnay Sára – arany
Hóvirág, Szeleste, Az öregasszony és a halál, Mihály Péterné – arany
Reményik Suliszínház, Szombathely, Mi, szemüvegesek, Németh Gyöngyi – ezüst (A zsűri javasolta a továbbjutását a területi fordulóra.)
Csepregi Színjátszók, Csepreg, A tél és Gombóc Artúr, Németh Andrea – bronz
Fenyő Csoport, Szeleste, Az állatok nyelvén tudó juhász, Mihály Péterné – bronz
Pöttyös Hagyományörző Csoport, Csehimindszent, "Jóka ördöge" pöttyös módra, Horváth Barnabásné – bronz
Sok-Szín-Pad Társulat Lurkó csoportja, Bük, Lúdas Matyi, Major Ágota – nem kértek minősítést
Csodaszarvas, Kőszeg, Jóka ördöge, Takóné Hoós Ildikó – nem kértek minősítést – (ha kértek volna, ezüstöt kaptak volna…)
 
BÉKÉS MEGYE, Gyula – 2011. április 16.
Alkalmi társulat (Lángocskák és Kiskószák), Szeghalom, A csökmői sárkánybúzás, Pándiné Csajági Mária – arany
Benkások, Szarvas, A didergő király, Himerné Duló Erika – bronz
Elevenek, Dévaványa, Könnyed kis színjátszó foglalkozás, némi önkritikába ágyazva – avagy Julcsi néni mindjárt megőrül, Boldis Julianna – arany
Figurák, Kőrösladány, Sárga csikó?, Sas Éva – bronz
Gilikott Színjátszó Csoport, Doboz, A kiskakas két krajcárkája, Illik Józsefné – ezüst
Kiskószák, Szeghalom, Álmaink, Pándiné Csajági Mária – arany
Mezőkovácsházi Színjátszó Műhely, Mezőkovácsháza, Piripócsi történet, Gyurikné Vass Angéla és Németh Gyuláné – bronz
Orlai Színpad, Mezőberény, Az álruhás nyúl, Szabóné Gecse Éva – bronz
Öcsisajtok, Dévaványa, Ez nem is lehet igaz!, Boldis Julianna – bronz
Pajkos Kölykök, Kőrösladány, A pletykás asszonyok, Sas Éva – bronz
Rosszcsontok, Dévaványa, A róka és a holló, Boldis Julianna – ezüst
Szárnypróbálgatók, Bucsa, A kiskondás, Tóthné Milánkovics Márta – bronz
Színkópék, Vésztőről, A bajusz, Kovács Edit bronz
Utolsó Láncszemek, Vésztő, Veletek vagy nélkületek, Pándiné Csajági Mária – bronz
Ványai Művészeti Csoport, Dévaványa, Családmodell 2011, Boldis Julianna – arany
VM Színpad, Orosháza, Hófehérke meséje – kicsit másképpen, Farkas Attiláné – bronz
 
ZALA MEGYE, Rédics – 2011. április 15-16.
Pindurkák, Murakeresztúr, Hatrongyosi kakasok, Vassné Boa Gabriella és Delyné Csere Andrea – bronz
Pinokkió csoport, Zalakomárom, A négyszögletű kerekerdő, Bakai Barbara – bronz
Csalamádé, Murakeresztúrról, Többet ésszel, Horváthné Zubor Andrea, Kovácsné Kővágó Anna, Delyné Csere Andrea – bronz
White Stars, Lendva (Szlovénia), Egypercesek, Koter Gizella – ezüst (A zsűri javasolta az előadás meghívását a területi fordulóra.)
Kisegry, Keszthely, Katinka és Julinka, Gosztola Barbara és Szamosi Petra – bronz
"Vadócok", Galambok, Lúdas Matyi, Farkas Józsefné – ezüst
Egrysek, Keszthely, Kamasznapló, Gosztola Barbara és Szamosi Petra – bronz
Szájharmónia, Felsőrajk, Hófehérke és a hét törpe, Tóth Béla – bronz
Lovászi Csibészek, Lovászi, Fehérlófia, Kovácsné Papp Renáta – ezüst
Huncutkák, Csesztregről, Padlásmese, Kovácsné Papp Renáta – ezüst
Manó csoport, Sárhida, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Pete Istvánné – bronz
Landráma, Zalaegerszeg, Fekete Vilákerülő Ember, Óváriné Kalamár Judit – nem kértek minősítést (A zsűri javasolta az előadás meghívását a területi fordulóra.)
"FOKLA" Gyermektánccsoport, Zalaegerszeg, A kis gyufaáruslány, Takács Mária – arany
Szegi Suli Színjátszói, Becsvölgye, Ludas Matyi, Berke Andrea – ezüst
Carpe Diem, Lendva (Szlovénia), Inferno, Mess Attila – arany
Szivárvány csoport, Nagykanizsa, Dömdö-dömdö-dömdödöm avagy a költői verseny, Bartoly Ilona – nem kértek minősítést
Aranyeső drámacsoport, Gyenesdiásról, Paris almája, Vajda Renáta – ezüst
Színészpalánták, Rédics, Melyiket a kilenc közül?, Véghné Pető Erika – bronz
Gyermek Színjátszó Csoport, Kerkabarabás, A só, Szabó Istvánné – bronz
Galiba, Rédics, Lúdas Matyi, Véghné Pető Erika – arany
 
VESZPRÉM MEGYE, Pétfürdő – 2011. április 16.
Nem Art, Pápa, A kiskakas, Tegyi Tibor – arany
Pereszke, Berhida, "Zöldségeket mondunk", Fésüs Éva – ezüst
Unikornis, Balatonfüred, A Pál utcai fiúk, Kovácsné Kiss Ildikó – bronz
Széplelkek Társulata, Veszprém, A Sötétben Látó Tündér, Brenner József – bronz
Galagonya, Magyarpolány, mesetours, Molnár Anikó – arany
Táltos Tinik, Balatonfüred, Színészpalánták, Tévaldné Sersing Ildikó – bronz
Picit Nem Art, Pápa, A pávián bíráskodása, Horváthné Árvai Mária – arany
Ma, mint Ti, Zirc, Brahms és a macskák, Nyáriné Nagy Angéla – bronz
Radisokk, Balatonfüred, Csillaghullás, Tévaldné Sersing Ildikó – bronz
Alkat, Pápa, Ki vagyok én?, Schrei Balázs – ezüst
Ramiszín, Sümeg, Bambi, Bókkon Gyula – bronz
Persze, Berhida, Értelemtelenségek avagy zavar a kommunikáció, Fésüs Éva – ezüst
Kicsit Szeleburdiák, Pápa, Hármas szerver, Jabronka Richárd – ezüst
 
CSONGRÁD MEGYE, Szeged – 2011. április 20.
Fénymagok  csoport, Kiskundorozsma, Vendel, Lovai Ágota – ezüst
Szivárvány csoport, Kiskundorozsma, Keresztöltés, Lovai Ágota – arany
Pettyetlen Katicák, Szeged, Pöszögő király és három fia, Frankné Prosek Éva és a csoport – bronz
Méhecske csoport, Szeged, A tulipánná változott királyfi, Frankné Prosek Éva – bronz
Színjátszók-Szegvár, Tom Sawyer, Rozgonyiné Szabó Mária – bronz
Színjátszó csoport, Szeged, A Jóka ördöge, Dr.  Lászlóné Varga Erika – ezüst
Futrinka Színjátszó Csoport, Csongrád, Két éjszaka az ezeregyből, Ferentzi Katalin – ezüst
Napraforgók, Zsombó, Titok, Gáborné Puskás Julianna – arany
Főnix csoport, Csengele, A hétfejű tündér, Lantosné Horváth Irén – arany
Napsugár csoport, Csengele, Róka rege, Lantosné Horváth Irén – ezüst
Kozmutza Flóra Oktatási Int. Színjátszó csoportja, Hódmezővásárhely, A bajusz, Patócs Mariann – bronz
Ficánka csoport, Szeged, Hapcikirály, Siklósi Miklósné – ezüst
Szeleburdi csoport, Szeged, A három selyp lány, Szabó Gyuláné – bronz
Csicseri színjátszók, Szeged, Bab Berci a városban, Csejteiné Pepperl Erzsébet – bronz
Lurkó Színház, Makó, Az elveszett kulcs, Bartáné Szabó Mónika – bronz
Szivárvány Színjátszó Csoport, Szentes, Mindigtévé, Szebeni Zoltán – arany
Bendegúzok, Szeged, Doja, a cigánytündér, Majorosné Baráth Márta – ezüst
Grimaszk, Szeged, Zöld Péter, Kulik Szilvia – arany
 
HEVES MEGYE, Eger – 2011. április 28.
Lurkók-Gyöngyös, Pinokkió, Béresné Eperjesi Edit, Kelemenné Jankovits Mária – bronz
Mitőlmessze, Abasár, A válogatós vőlegény, Juhász Adrienn – bronz
Bendegúzok, Sirok, Az aranytuskó, Gál Zoltán – arany
Szőlőszemek, Nagyréde, A három pösze lány és variációi, Varga Katalin Szonja – ezüst
Vasgereben, Karácsond, Furfangos Péter, Tóth Józsefné – ezüst
Vámosgyörki Virgoncok, Vámosgyörk, A négy évszak, Kovácsné Medve Mária – bronz
Pafff Színpad, Sirok, Variációk egy Burns-versre, Rajnavölgyi Vilmos – arany
Angol Drámások, Hatvan, Farkas és bárány, Diligens Károly – ezüst
Fityfiritty, Karácsond, Hapci király, Tóth Józsefné – ezüst
Zajongók, Kerecsend, Csudatarisznya, Horváth Ferenc – bronz
 
MISKOLC – 2011. április 29.
Jókai Színjátszó Csoport, Miskolc, Az egerek és a macskák, Kordováner Péterné – bronz
Bábakalács, Miskolc, Bolondfalu, Kascsák Viktória – bronz
Fazekas Drámások, Miskolc, Lúdas Matyi, Király Judit – ezüst
Haverok, Miskolc, "Napi VarrÓda", Kascsák Viktória – ezüst
Mesevarázs, Szuhakálló, Tanár úr kérem, dr. Herczegné Ruszkai Edit – bronz
Sárga Rózsa, Sátoraljaújhely, Lúdas Matyi, Végsőné Fazekas Aranka – arany
Görgey- Onga, Az állatok Embervédő Egyesülete, Siskáné Bálint Zsuzsanna – bronz
Kaméleon Musical Gyermekszínpad, Tiszalúc, A tarkaszirmú csodarózsa, Ducsai Tiborné – ezüst

 

SzerkesztőMINŐSÍTÉSEK – Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.