Címlap

Elhunyt Báthory Zoltán

0 csatolmány
Elhunyt Báthory Zoltán, a neveléstudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem tanára, a Budapesti Corvinus Egyetem egykori magántanára, több tudományos, szakmai egyesület tagja, vezetője – olvasható az Oktatásért Felelős Államtitkárság oldalán, mely részvétét fejezte ki a gyászolóknak.
Az 1931-ben született Báthory elnöke volt az MTA Pedagógiai Bizottságának, tagja az Országos Köznevelési Tanácsnak, az MTA Elnökségi Közoktatási Bizottságának, az Európai Akadémiának. 2003-ban és 2007-ben társszerzőként és társszerkesztőként vett részt a Nemzeti Alaptanterv megalkotásában. 1994 és 1998 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkáraként oktatáspolitikai szerepet vállalt.

Pedagógiai munkásságát számtalan cikk, könyv jeleníti meg. Rendszeresen publikált az Új Pedagógiai Szemlében, az Iskolakultúrában, a Köznevelésben. Neveléstudománnyal kapcsolatos gondolatait, tapasztalatait a többi között a Tanulók, iskolák – különbségek, A tantárgyi osztályozás néhány mai jellegzetessége,  Természettudományos oktatásunk helyzete, Tanítás és tanulás, Maratoni reform, a magyar közoktatás reformjának története című könyveiben foglalta össze.
Forrás: INDEX

 

SzerkesztőElhunyt Báthory Zoltán
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.