Címlap

Levél az NKA elnökének

0 csatolmány
Nemzeti Kulturális Alap
L. Simon László elnök úr részére

Tisztelt Elnök Úr!
A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága határozatban döntött a 2012-es év pályázati naptáráról, melyben a Közművelődési és Népművészeti Kollégium 2012-es évi első pályázati felhívása március 16.-án jelenik majd meg, az ehhez kapcsolódóa beadási határidő április 17-e lesz. Az érvényben lévő rendelkezések, valamint a pályázatok feldolgozása, a döntések meghozatala – a legnagyobb jóindulat és szorgalom mellett is 2012 júniusa lesz.
Folytatás a TOVÁBB feliratra vagy a címre kattintva.


A magyar közművelődésnek és bátran állíthatjuk, hogy az egész magyar kulturális életnek egyik meghatározó szegmense az amatőr művészeti mozgalom. Talán azt sem túlzás állítani, hogy egész Európában egyedülálló értéket képvisel ez a terület, mind a közösségteremtés, mind a művészeti nevelés területén.
A rendszerváltás után, a Nemzeti Kulturális Alap létrejöttével a Közművelődési valamint a Népművészeti Kollégium hatáskörébe tartozott ezen terület támogatása, mivel az amatőr művészeti mozgalom jellegénél fogva nem tud a piac törvényei szerint működni, társadalmi fontossága viszont megkérdőjelezhetetlen.
Az amatőr művészeti mozgalom meghatározó eseményei a felmenő rendszerű találkozók, minősítő versenyek, fesztiválok kora tavasztól nyárig tartanak. Ennek oka az, hogy általában szeptemberben kezdenek felkészülni a csoportok az új bemutatóra, és tavaszra készülnek el annyira, hogy vállalják a megmérettetést, bemutatkozást, szakmai minősítést. Ezek a találkozók, fesztiválok, versenyek egyértelműen az amatőr művészeti mozgalom generálói, életben tartói.
Az idei találkozók, fesztiválok, versenyek, amelyek – nem túlzás állítani több százezer embert érintenek, hiszen kórusok, néptáncegyüttesek, népzenekarok, fúvósok, kamaraegyüttesek, gyermekszínjátszók, diákszínjátszók a találkozókon szereplők -, most abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy az évenkénti megszokott rendezvények elmaradnak! Ennek oka, hogy a találkozókat, fesztiválokat eddig szervező és felvállaló közművelődési intézmények, civil szervezetek nem tudnak időben pályázni a programok megrendezésére. Ezek az intézmények, szerveztek nagyon sok munkát vállalnak önerőből  az ügy érdekében immár évtizedek óta, szervezéssel, kommunikációval, infrastruktúra biztosításával. A közvetlen kiadásokra, pld., a fesztiválprogramra, a szakértő zsűri tiszteletdíjára, a résztvevő – elsősorban gyerekek – étkezésére, oklevelekre, terembérletre, stb. nincs fedezet, ehhez szokott minden évben a Közművelődési ill. a Népművészeti Kollégium támogatást nyújtani. Az önkormányzatok jelenlegi helyzetében az sem életszerű, hogy bevállalnának úgy egy rendezvényt, hogy majd, esetleg nyernek támogatást.

Tisztelt Elnök Úr!
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy segítsen a 2012-es évi pályázati naptár módosítását kezdeményezni a Tisztelt Bizottságnál annak érdekében, hogy az amatőr művészeti mozgalom hagyományos nagyrendezvényei, a találkozók, minősítő versenyek, fesztiválok 2012 tavaszán is megrendezésre kerülhessenek. Úgy gondolom, nagyon nagy veszteség lenne, ha megszakadna ez az évtizedek óta tartó töretlen folyamat.
Higgye el, hogy nagyon fontos és jó ügyet támogat segítségével!
 
Tisztelettel: Szakall Judit
a Marczibányi Téri Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója,  közművelődési szakértő, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége megbízásából a Weöres Sándor Országos felmenő rendszerű találkozósorozat főszervezője
SzerkesztőLevél az NKA elnökének
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.