Címlap

“MÁS” FESZTIVÁL – XVI. ORSZÁGOS NONVERBÁLIS DIÁK TALÁLKOZÓ

1 csatolmány
(A szervezők kérésére tesszük közzé az alábbi levelet:)
Tisztelt Intézményvezető!
Tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre Egerben az Országos Nonverbális Fesztivál a Magyarországon élő iskolás korú sérült, halmozottan sérült és egészséges gyermekek közreműködésével. 
Mivel az egyik  fellépő  célcsoportnál  komoly hátrányt jelent a beszédkészségben meglévő fogyatékosság, ezért rendezünk olyan találkozót, amely során a nonverbális kifejező eszközök dominálnak. Épek és sérült alkotók közös produkcióit várjuk, ahol a produktum, az alkotás a fontos, nem pedig az alkotó ép, vagy sérült mivolta. A fesztivált alternatív kulturális művészeti rendezvényként hirdetjük.


Az elmúlt években nagyszerű hangulatú, igen színvonalas fesztiválon és közös programokon vehettek részt a diákok. Többek között báb, bábopera, opera, balett, táncszínházi előadások, élő koncert, disco, táncház szórakoztatta a rendezvény lakóit. A diákok megismerhették a város történelmi nevezetességeit. Ép és sérült diák fele-fele arányban – mutatkozott  be a fesztiválra hozott produkcióival. Az étkezés és a szállás, illetve a kulturális programon való részvétel ingyenes volt.
Várunk tehát minden olyan egyéni és csoportos, homogén és közös /zene, tánc, pantomim, báb, képzőművészet stb./ produkciót, amely a fesztiválon történő bemutatásával segíti a fiatalok integrálását, hagyományt teremt az elkövetkező években a közös munkára és a  szórakozásra.
A rendezvény  végleges időpontja : 2014. október 10-11-12.
Jelentkezés: 2014. június 1.  Egri Kulturális és Művészeti Központ, Eger Bartók Béla tér 6.
Érdeklődni: 06-203169690 vagy 36/510-020, berecz.klara@ekmk.eu 
(A jelentkezési lap letölthető.)
Szerkesztő“MÁS” FESZTIVÁL – XVI. ORSZÁGOS NONVERBÁLIS DIÁK TALÁLKOZÓ