Címlap

Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál, Szeged – 2014

1 csatolmány
Szegeden, június 6-án már erősen érződik, hogy lassan itt a kánikula, amely rövid időre legyőzi majd az országot. Meleg van. A Szent-Györgyi Albert Agorában is forrósodik a levegő, amikor a gyereksereg elözönli; színjátszók mindenfelé… a színházteremben, a büfénél, a folyosókon, az informatóriumban, a kertben, az udvaron… Kezdődik a XXIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó fesztiválja.
Mielőtt bármit írnék, kötelességem azt hangsúlyozni, hogy az Agora részéről a Fesztivál megrendezésének vállalása gyors és nagyon önzetlen döntés volt – nem lehetünk elég hálásak érte. Köszönet érte elsősorban Orbán Hedvig igazgatóasszonynak, aki kitűnő házigazdának bizonyult, és csapata is méltó az elismerésre. Ráadásul nem csak az Agora, de Szeged is, amely városban a színház szent fogalom, igazán kiváló otthont nyújtott a fiatal játszóknak, a fesztiválkörülményeket és a teljes miliőt értékelve.

A hangulat tehát nagyszerű volt. Az előadások nemkülönben. A támogatásoknak köszönhetően idén 24 csoportot tudtunk meghívni a fesztiválra, s bár némi módosulás adódott – mivel az eredeti döntésben szereplő két csapat nem tudta vállalni a részvételt (anyagi s egyéb okok miatt) – végül sikerült a hazai és a határon túli magyar nyelvű gyermekszínjátszás idei legjobban sikerült előadásait bemutatni Szegeden. S hogy milyenek ezek?
(A cikk folytatása a címre vagy a TOVÁBB feliratra kattintva érhető el.)

Mindenekelőtt izgalmasak, őszinték. Még az évről-évre ismétlődő témák, a kamaszok önmaguk felé irányuló kérdései is újszerűnek tűnnek, mert egyértelműen korunkra reagálnak, a társadalmi változások és feszültségek tükrében vizsgálják magukat. A gyerekekre kíváncsi, érzékeny felnőtt sok mindent kiolvashat ezekből a játékokból – bár valljuk be, nem mindig szívderítő a rólunk (is) festett kép. Néha megrendítő, néha elborzasztó; olykor felemelően és elgondolkodtatóan szép „vallomásokat” láttunk. Szakmai vendégként nagy örömmel töltött el az is, hogy a gyerekek és vezetőik, kísérőik – ha csak tehették – nézték egymás előadásait, figyeltek, véleményt formáltak a látottakról. Volt mit nézni, változatosnak bizonyult a kínálat. A már emlegetett kamasz-reflexiók mellett volt ízes népi játék, mesefeldolgozás, szerkesztett játék – utóbbira számos variáció adódott; a legkülönfélébb közelítési módok, s jószerivel csupa egyedi megoldás.
Túlnyomórészt változatos és érdekfeszítő produkciókként értékelte a látottakat két szakértő vendégünk; Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője és Jászay Tamás szinikritikus… Terka bábszínházi emberként elsősorban „csak nézett”, értékes véleményeket formált a tárgyhasználatot, az elvont tartalmakat illetően. Friss és újszerű volt számos megállapítása. Jászay Tamás „kritikusabban”, talán globálisabban szemlélte az előadásokat, dramaturgiai és színreviteli észrevételei lényegre törőek voltak, ám a két szakember majd minden esetben egyetértett az előadások értékeit illetően. Jó volt érezni, hogy szeretik, amit látnak – mindenekelőtt a gyerekeket –, bár kedvesek, mégsem hazudnak, nem esnek a mindent elnéző buksi-simogatók hibájába, megértően viszonyulnak az előadásokhoz. (A fesztiválról és az előadásokról részletesebben a Drámapedagógiai Magazin június végén megjelenő számában olvashatnak majd.)
S hogy kik voltak ők, akik bemutatkozhattak a fesztiválon? Sorrendben a következők:
PEGAZUS (Miskolc),
NYÍRBÁTORI DIÁKSZÍNPAD
NEM ART (Pápa)
MAGYARITTABEI NAGYCSOPORT (Újvidék, Szerbia)
KEREK ERDŐ (Lendva, Szlovénia)
PICIT NEM ART (Pápa)
CSEPREGI SZÍNJÁTSZÓK
KAKTUSZ GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ CSOPORT (Budapest)
GUBANC SZÍNJÁTSZÓ CSOPORT (Budapest)
VÁNYAI MŰVÉSZETI CSOPORT
LAJTORJA CSOPORT (Szabadszállás)
JÉGTÖRŐK (Szeghalom)
SZÁLKA STÚDIÓ (Tatabánya)
BOLYAISOKK (Debrecen)
CSICSÓKA CSOPORT (Jánosi, Szlovákia)
TŰZTESTVÉREK (Veresegyház)
ALFÖLD GYERMEKSZÍNPAD (Debrecen)
DÉLIBÁB-SZÍNHÁZ – KICSIK (Komárom)
KÖBÖ − CSOPORT ECK (Pécs)
HUNCUTKÁK (Nagyvárad, Románia)
POGÁCSA AZ ARÉNÁBAN SZÍNKÖR (Budapest)
GRIMASZK (Szeged)
KÍSÉRLETI SZÍNPAD (Felsőszentiván)
GURIGA SZÍNPAD (Bátyú, Ukrajna)
 
A fesztivál hangulata igazán csodás volt, a gyerekek és felnőttek remek játszó-néző össz-csapatot alkottak. Külön élmény volt a változatos formákban, könnyedén és szimpatikusan konferáló Kálócz László.
A Szent-Györgyi Albert Agora munkatársainak mondott köszöneten túl az MDT által felkért segítőket is megilleti munkájukért az elismerés; Bartha Eszter, Egervári György, Kondás Réka, Topor Rita és Vörös Zsuzsa mindent megtett a fesztivál sikeréért, s hogy a résztvevő gyerekek élményekkel teli térjenek haza.
S nem mulasztható el megemlíteni: nagyszerű dolog – legalább évente egyszer, ha csak két napra is –, összefutni a szélrózsa minden irányából érkező kollegákkal, beszélgetni néhány mondatot, megölelni egymást, különösen egy ilyen örömteli rendezvényen, s ha lehet, megnézni sok-sok jó előadást. Emellett aztán a kánikula s más bajok is eltörpülnek.
Tóth Zsuzsanna

A rendezvény támogatói:

 

 

 

 

 

 
SzerkesztőWeöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál, Szeged – 2014