A Magyar Drámapedagógiai Társaság 2015. február 21-én, 10 órai kezdettel konferenciát rendez Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban. (Rendezvényünk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a Marczibányi Téri Művelődési Központ segítségével jön létre.)

A meghívásos szakmai konferencia szervezésével célunk, hogy a drámapedagógiát munkájuk során eszközként használó, a drámás szemléletet magukénak tartó kollégák, szakemberek számára találkozási lehetőséget biztosítsunk. A színjátszás és a drámapedagógia területén már évtizedek óta építjük-működtetjük kapcsolatrendszerünket határainkon innen és túl. A legutolsó nagyobb rendezvényre – amelyen a különböző területeken elért eredményeket volt lehetőségünk áttekinteni, ahol aktuális helyzetképet vázolhattunk fel – 2010-ben került sor. 

Eltelt nagyjából fél évtized.

Sok minden megváltozott körülöttünk. Mások a lehetőségek, könnyen lehet, hogy mások a célok is. És változnak azok is, akik ezen a szakterületen tevékenykednek – maguk a személyek is cserélődnek. Arról, hogy hol tartunk, mit látunk fontosnak, kevésbé lényegesnek, értéknek, kerülendőnek, előremutató jelnek, a fejlődést akadályozó tényezőnek, teendőnek, megvalósítandónak stb. – nos, többek között ezekről számolhatnánk be egymásnak ezen a szakmai rendezvényen.

A február 21-i konferenciát területek és generációk találkozójának szánjuk.

Az idők során személyi változásokra került sor a magyarországi műhelyekben, nem voltak ettől mentesek a határon túli területek sem, és természetesen jelentős változások voltak a Magyar Drámapedagógiai Társaság tagságában, az utóbbi időkben pedig a vezetésében is.

Örömünkre szolgálna, ha elősegíthetnénk az egymást nem vagy kevéssé ismerő szakemberek, alkalmi vagy rendszeres munkatársaink találkozását. Örömmel vennénk, ha találkozhatnának azok, akiknek köszönhető például a drámapedagógia magyarországi meghonosodása, akik húzták-vonták a drámapedagógia (és tolták Thália) szekerét hosszú-hosszú éveken át. Tették ezt olyan időszakban, amikor nem volt ez társadalmilag szorgalmazott, és akkor is, amikor már könnyebb volt, mert elkezdődött az utak építése.

Jó lenne, ha találkozhatnának „eleink” azokkal, akikre újabb generációk képviselőiként tekinthetünk: napjaink aktív drámapedagógusaival, színházi nevelőivel, művészeti csoportvezetőivel.

Sok szempontból kívánatos lenne, ha ismerkednének azok, akik a megváltozott jelentésű és jelentőségű határokon innen és túl, de hasonló célok érdekében dolgoznak. Vendégeink helyzetképet adhatnának saját munkájukról, és ami legalább ennyire fontos, kaphatnának is másoktól. Az együtt töltött idő (ez ehhez kínált drámás formák segítségével is) lehetővé tenné, hogy sokan ismerkedhessenek: ha van e téren lemaradásunk, akkor ezen a szakmai fórumon gyorsan behozható lenne.

Szakembereink a munka jellegéből adódóan a becsukott ajtó mögött dolgoznak: a csoportok folyamatai a legtöbb fázisban nem a mutogatandók közé tartoznak. De ez nem jelenti azt, hogy egymástól elszigetelve kellene dolgoznunk. Rendezvényünk ez ügyben fontos lépéseket tehet. Azt reméljük, hogy a konferencia része lesz annak a folyamatnak, amely a műhelyek működését, ha kell, akkor újjáéledését, egymásra találását szolgálja, hogy mindannyian részei lehetünk egy határokat nem ismerő magyar nyelvű drámapedagógiai hálózatnak. (Kaposi László)