Tudtuk, hogy beteg, tudtuk, hogy nagyon beteg. A Balassagyarmati ISZN „nagy öregjeiről” megemlékező összejövetelen láttuk őt utoljára közösségünk elé lépni. „Ne segítsetek föl!”, mondta, és mankóival egyensúlyozva fölbillegett a színpadra. Azzal kezdte mondandóját, hogy „Tudom, én is a küszöbről szólok már hozzátok.” Hát, átlépte. Itt hagyott bennünket a mi Solynk, akinek annyit köszönhetünk! Mindig a közelünkben volt, sokunknak adott lelki, szellemi és szakmai segítséget. Igazi Nagykövete volt mozgalmunknak a nemzetközi színtéren is, számos műhely került be általa a világ színházi vérkeringésébe. Élő kapcsolataival behálózta az egész Kárpát-medencei magyar színjátékos világot.

„Azt tartottam a világ rendjének, hogy ha én odateszem magam valamihez, akkor ezt mások elfogadják. Később azért lett ebből néhány konfliktus. Egyáltalán nem is figyeltem arra, hogy tetszem-e, vagy sem. Én csináltam ezerrel, amit kellett, amit gondoltam, hogy kell… Én Istitől (Paál István) is – a színházcsinálással kapcsolatban – azt tanultam, hogy a legfontosabb a kérlelhetetlen szakmaiság, hogy a lehető legjobbat, mindig a lehetséges legjobbat kell kihozni szövegből, emberből, akármiből.” 

 

Drága Soly,

a Magyar Szín-Játékos Szövetség Elnöksége és az egész magyar színjátszó közösség nevében köszönjük, hogy velünk voltál!