Címlap

IDEA Europe közgyűlés – beszámoló

2 csatolmány
Az idén tízéves IDEA EUROPE esedékes gyűlésére Prágában került sor 2016. október 13-16. között.
A drámás és színházi nevelési világszervezet európai tagozatának ülésén részt vett az IDEA ausztrál elnöke, Robin Pascoe is.
Az alábbiakban a Magyar Drámapedagógiai Társaságot képviselő Jozifek Zsófia beszámolója olvasható.
Letölthető az IDEA legutolsó hírlevele, valamint az IDEA Day posztere is (2016. november 27.).

IDEAlisták kerestetnek
– világszerte –
Jozifek Zsófia beszámolója az IDEA Europe 2016-os prágai találkozójáról
 
2016. október 12-16. közt került megszervezésre az idei Idea Europe Prágában, ahol egyébként a 10 éves évfordulóját is ünnepelte mint régiós találkozó. Talán ennek is köszönhető, hogy 32 fő részvételével zajlott az esemény, ami egészen nagy létszámnak számít az európai összejövetelek történelmében. Az esemény központjába ezúttal főként olyan témák kerültek, amelyek a jelenlegi, fenyegetettséggel terhelt és kifejezetten válságidőszakként aposztrofálható közéletet és közérzetet terhelik, és a drámapedagógia valamely ágával foglalkozó kollégáink közvetlenül érintettnek érzik magukat bennük, illetve a művészeti nevelésen keresztül tennének valamit ellenük.

A találkozón ezúttal részt vett Robin Pascoe, az IDEA (worldwide) elnöke, aki Ausztráliából vezeti a – demokratikus alapokon működő és azokat szigorúan betartó – világszervezetet. Főként az utóbbi évek érdekképviseleti tevékenységeiről számolt be.
Hosszú tanácskozás zajlott a 2016-ban esedékes és sajnálatos módon egy évvel elhalasztott világkongresszussal kapcsolatban, amelynek Törökország adott (volna) otthont. A politikai helyzet súlyosbodása továbbra sem kecsegtet jobb reményekkel, így a 9. Világkongresszus akár teljesen el is maradhat. Az IDEA Europe nem hozhat döntést világméretű ügyekben, így az elkövetkező hetekben, hónapokban postai szavazáson dönt a tagság a kongresszus sorsáról.
A görög résztvevők javaslatára – többek között – megvitattuk az egyes országok menekültpolitikájával kapcsolatos tapasztalatokat és álláspontokat, amelynek eredményeképpen egy IDEA Europe projekt is (elő)készül. Ennek fejleményeiről is, más IDEA Europe projektekről tájékoztatjuk az MDPT tagságot a jövőben.
Továbbá az európai drámás, színjátszó és színházi nevelési fesztiválok, magazinok/lapok és kutatások feltérképezésre kerülnek. Az IDEA Europe örömmel üdvözli a fiatal résztvevőket, az új nemzetközi projekteket és az önkéntes energiákat.
A hudea01@gmail.com email címet fogjuk mostantól használni a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos kommunikációra, ide fordulhattok további kérdésekkel az IDEA-val kapcsolatban is.   

 

SzerkesztőIDEA Europe közgyűlés – beszámoló