Címlap

Három gyémántokleveles rendező köszöntése

0 csatolmány

Gyémántoklevelek – méltatás
A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon került sor az újabb gyémántokleveles gyermekszínjátszó-rendezői címek átadására. A díszokleveleket első alkalommal 2021 szeptemberében adtuk át. Idén a debreceni országos fesztiválon újabb három gyermekszínjátszó-rendezőt köszönthettünk (a kitüntető címet az kaphatja meg, aki 2000. január 1. után legalább öt előadására kapott arany minősítést). Szakall Judit és Várhidi Attila adta át az elismerő okleveleket a Kölcsey Központ színpadán Fontányi Andreának, Komárominé Lizán Andreának és Mátraházi Tamásnak.

Fontányi Andrea
Az Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Cseppet és a Cseperedő Petőfisek csoportvezető-rendezője.
Andrea több emlékezetes előadása közül kiemelte a 2019-es Mese a lányról, aki nem beszél című produkciót. Tóth Krisztina meséjével a Fesztiválgyőztesek Fesztiválján (a Magyar Szín-játékos Szövetség hagyományos rendezvénye, ahol együtt láthatók gyermek, diák és felnőtt csoportok is) a csoport Solténszky Tibor Nívódíjban részesült. Számára „színjátszó szakkört vezetni szabadság, alkotás és öröm, energia és feltöltődés, rosszabb időkben menedék. Barátságok, humor, kacagás, mosolygó szemek. Nagy beszélgetések, könnyek és azok letörlése. Együtt lépegetni a személyiségfejlődés útján, melyet az összetartozás érzése, a közösség ereje ugrásokká is növelhet.” Egy tanítványa fogalmazta át a közmondást egy élményekkel teli tábor után: „Mindenhol jó, de legjobb… színjátszósnak lenni!” Szeretettel köszöntjük a gyémántokleveles gyermekszínjátszó-rendezők között Fontányi Andreát!

Komárominé Lizán Andrea
A Stoki Színkör vezetője Komárominé Lizán Andrea. Sok-sok színjátszós emléke közül kiemelte azt a történetet, amikor egy kislány, aki bár önként jelentkezett a színkörbe, nem volt hajlandó megszólalni. A próbákon csak lehajtott fejjel jelezte, hogy nem, nem szólal meg. Így ír erről Andrea: „Nem tudtam elvenni tőle a szerepet, hiába kérlelt a csoport. Volt valami a gyermek szemében, ami nem engedte. Négyszemközt mindig arra kért, hogy bízzunk benne. És milyen jól tettem! Az előadáson nem hittem el, amit látok! A darab minden percében jelen volt, reagálásaival mindenkit megdöbbentett, olyan erős belső késztetéssel játszott, amelyet nem volt képes sem előtte, sem utána megmutatni a próbák folyamán. Nem volt vitás, hogy köztünk a helye.” Szeretettel köszöntjük a nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola pedagógusát, Komárominé Lizán Andreát!

Mátraházi Tamás
Gyémántokleveles gyermekszínjátszó-rendezőnk a Vadmacskák, Vasmacskák, Tuti buli, Futkározók, Rosszcsontok csoportok vezetője, Mátraházi Tamás.
Tamás Pásztón kezdte el a gyermekszínjátszást, még 1987-ben. Gabnai Katalintól kapott ehhez biztatást, bátorítást. Célja játékos formában gondozni a tehetségeket és felzárkóztatni a hátrányos helyzetű gyerekeket. Az egyik emlékezetes pillanat, amire szívesen visszaemlékszik, amikor 1989-ben a betlehemes játékuk átváltozott, a decemberi romániai forradalmi események hatására. 2022-ben is öt csoporttal vett részt a Nógrád megyei gyermekszínjátszó találkozón. A gyémánthoz szükséges öt arany oklevelét pedig már régen összegyűjtötte. Köszöntjük szeretettel Mátraházi Tamást!

SzerkesztőHárom gyémántokleveles rendező köszöntése
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.