Címlap

Beszámoló a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóról

3 csatolmány
(Pályázati szerződésünk értelmében kötelesek vagyunk honlapunkon közzétenni egy év időtartamra egy szakmai beszámolót. Fotók az MDPT és a WSO Facebook oldalain találhatók. A pályázati tárgyához kapcsolódó egyéb tájékoztatók olvashatók a www.wso.hu oldalon is.)
1.
Egyesületünk huszonhatodik alkalommal rendezte meg a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozót. A magyar gyermekszínjátszók egyetlen, az ország egészét érintő rendezvénysorozata felmenő rendszerű volt: megyei és regionális találkozókból épült fel, majd ezek sorozatát zárta a kétnapos pécsi fesztivál.
2017-ben 222 csoport jelentkezett. A programsorozat megyei szinten 19 helyszínt és 21 fesztiválnapot, míg regionális szinten 6 helyszínen 6 fesztiválnapot jelentett, az országos 2 napos volt.

(Folytatás a címre vagy a TOVÁBB feliratra kattinva.) 

2.
A megyei és regionális bemutatókat lebonyolító intézményekkel, szervezetekkel 2016 augusztusában és szeptemberében több körben, mondhatni folyamatosan egyeztettünk, segítve ezzel a rendezvények vállalását, későbbi létrehozását, a feltételek megteremtését, esetenként a helyi szervezők pályázati munkáját is. Ezzel el tudtuk érni, hogy valóban országos legyen a rendezvénysorozat. Közben a rendezvénysorozat harmadik lépcsőjének előkészítése is folyamatban volt. A huszonhatodik  Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztivál meghirdetésére 2017 januárjában került sor. A versenykiírást országos terítésben jelentettük meg. A csoportok január-február hónapban jelentkezhettek. A határidő március 1. volt. Márciusban hónapban a helyszínek, időpontok változásainak és a zsűri beosztásának egyeztetése jelentett feladatot. A megyei bemutatókra március 24-április 29. között került sor. Az arany minősítésű csoportok automatikusan kerültek a regionális bemutatókra (május 6-14. között), ahol a résztvevői kör néhány esetben kiegészült a megyei zsűrik ezüst minősítésű csoportokra vonatkozó javaslataival. Az országos fesztiválra meghívottak köre május 15-én alakult ki: az anyagiak miatti rengeteg bizonytalansággal járó előkészítő munka után az országos tényleges szervezése ekkor vált konkréttá. A harmadik fordulón, a fesztiválon 25 csoport vett részt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben június 9-10-én: tartalmi és szervezési vonatkozásban is magas szintű, sikeres rendezvényen.
3.
Az előző évhez képest emelkedett a jelentkező és részt vevő csoportok száma. Egyes megyékben sikerült stabilizálni az eddig is magas résztvevői számot, más megyékben újra a növekedés irányába indulhattunk el. Ezzel együtt nem tudtunk változtatni azon a helyzeten, hogy két megyében a jelentkező csoportok száma miatt nem volt értelme önálló megyei bemutatót szervezni. Itt a jelentkezők átirányításával oldottuk meg a felmerülő szervezési kérdést. A fentiekkel együtt bejáratott, üzembiztos szervezéssel bonyolítottuk le a felmenő rendszer első két fordulóját. A tapasztalatok alapján a csoportok munkájának minősége megfelel az előző éveknek: továbbra is jó színvonalú. Ebben biztosan szerepe van annak, hogy a WSO-n való részvétel ma rangnak számít: a kb. 10 évvel korábban még létező tendencia, miszerint válogatatlan iskolai farsangi műsorokkal is érdemes elmenni az országos találkozóra, már rég megszűnt. A megyei, regionális, országos lépcsők a minőség egyre erősebb felmutatásáról szólnak.
4.
A magyar gyermekszínjátszás országos rendezvényeinek sora valamikor Pécsett kezdődött: 1972-re datáljuk az elsőt ezen események közül. A pécsi fesztiválok sorozata 1987-ben ért véget. A kezdetek negyvenötödik és a sorozat végének harmincadik évfordulója még inkább kiemeli annak jelentőségét, hogy 2017-ben hazatért Pécsre a gyermekszínjátszók országos fesztiválja. A fesztiválra (ami esetünkben az országos döntő) a hazaiak mellett minden esetben meghívjuk az adott évben legjobb határon túli magyar gyermekszínjátszó csoportokat is: ebben az esztendőben 20 hazai mellett 5 határon túli csoport képviseli a Felvidék, Erdély, Muravidék, Vajdaság gyermekszínjátszóit. Az országos fesztivál e megközelítésben nemzeti és nemzetközi.
Ezen a nagy rendezvényen a produkciókat már nem minősítjük, nincs rangsor, nincsenek sorrendet (akaratlanul is) felállító díjak: vagyis nincs verseny. Ezzel együtt a szakmai beszélgetések vezetésére rangos színházi szakembereket kértünk fel – mégpedig országosan ismert helyieket.
A XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál ismét színes, érdekes, jó hangulatú gyermekünnepéllyé, egyben színházünnepé válhatott.
Valamikor az országos döntőre (a fesztiválra) bejutott csoportok teljes mezőnyét szinte kizárólag iskolai fenntartású csoportok alkották. Elgondolkodtató, hogy ma már kisebbségben vannak: különböző színházak, egyesületek, művelődési házak váltak fenntartóvá. Kérdés, hogy ez véletlen-e, vagy összefügg-e az utóbbi időben a közoktatásban végbement változásokkal.
Egyre inkább a valóban a gyerekek életéről szóló történetek feldolgozása felé mozdul a magyar gyermekszínjátszás: több az epikus anyagból indító alkotás és több az életjáték. Ezzel szemben a szerkesztett játékok jelenleg visszaszorulóban vannak.
A csoportvezető-rendezők közötti generációváltás folyamatban lévő és mindenképpen említésre méltó és fontos tendencia. Rendszeresen megjelenő igény a képzés – és mint probléma jelentkezik azok teljes hiánya a szakterületen.
                                           
SzerkesztőBeszámoló a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóról