A REMÉNY SZÍNHÁZA, A GYEREKSZÍNHÁZ
Yvette Hardie üzenete a 2019-es Gyerekszínházi Világnap alkalmából.
A világunkat megosztás és megosztottság sújtja. Jó lenne, ha követni tudnánk az ősi dél-afrikai Ubuntu törzs tanácsát, mely szerint „én azért vagyok, mert te vagy” és „egy személy a többi emberrel való kapcsolata által válik azzá, aki”. Együtt lenni jó. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy egy közösséghez tartozva átérezzék, mennyi mindenben hasonlítunk egymásra, és megértsék, milyen sokféle jellemző teszi emberré az embert. Szükségük van olyan terekre, ahol új gondolatokat és elképzeléseket alkothatnak, és együttérzéssel fordulhatnak azok felé, akik látszólag a leginkább különböznek tőlük. Személyesen kell megtapasztalniuk a közösség adta összetartozás-élményt, és ezáltal részesülni mindabból az örömből és szépségből, amit ez a világ kínál. Az ASSITEJ hisz abban, hogy a színház képes kapukat nyitni az emberek közti mélyebb összetartozás, a másokhoz – és legfőképpen önmagunkhoz – való kapcsolódás felé. A New York-i The New Victory Theatre öt éves kutatásának az egyik legfontosabb – és egyben legváratlanabb – felfedezés az volt, hogy a színházi élmény a gyerekek számára elsősorban reményt adott, megerősítette hitüket egy szebb jövőben. A kontrollcsoportban vizsgált gyerekek, akik ugyanebben az időszakban nem vettek részt színházi előadáson vagy színházi nevelési foglalkozáson, jóval kevésbé bíztak a jövőben, tanulmányaik munkájuk sikerében, mint a színházlátogató gyerekek. Miért ennyire fontos a remény? A remény erőt ad, megerősíti hitünket a jövőben, önmagunkban, átalakul magabiztossággá, akaraterővé, kitartássá, képessé tesz arra, hogy jobbá tegyük önmagunk és mások életét. Minden gyereknek szüksége van a reményre. Felnőttként ezért tekintsük küldetésünknek, hogy elviszünk egy gyereket vagy fiatalt még ma a színházba- Minden gyereket, személyes vagy társadalmi körülményeitől függetlenül hozzá kell segítenünk, hogy találkozzon a művészetekkel és a színházzal. A hozzám hasonlóan a színházi szakmában dolgozók számára külön feladat kell, hogy legyen, hogy olyan minőségi előadásokat és élményeket kínáljunk a gyerekek számára, amelyek által a fiatalabb nemzedék – a jobb ma és holnap reményében – emberségében, képességeiben megerősödve felnőttként egész emberré válik. Együtt növünk fel!
Yvette Hardy üzenetéhez 8 – 11 éves tanulók csatlakoztak a világ öt kontinensének országaiból. Most az ő gondolataikból idézünk, melyben a színházi élmény fontosságáról beszélnek. A magyar színházak, bábszínházak művészei és az ASSITEJ Magyar Központ szívesen venné, ha Ti is elküldenétek hozzánk, mit gondoltok a színházról, megírnátok miért szerettek színházba járni! Szívesen megosztanánk a jövőben, hogy számotokra mit jelent a színházi élmény!
JOYEE (8 éves):
Én olyan helyen születtem, ahol a színháznak nagyon különleges szerepe volt. Indiában. Bár egy árvaházban nevelkedtem, tudtam, hogy a színház fontos. A színház részei vagyunk mind – anyukám is, én is. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy jó és vicces dolgokat csináljon. Bollywoodot is szeretek játszani, mert az kötődik a szülőhelyemhez. Minden színház. Nehéz ezt elmagyarázni. Nem is próbálnám elmagyarázni olyannak, aki nem érti, egyszerűen csak elvinném és megmutatnám neki, hogy a saját szemével lássa. A színház te magad vagy. Bármit teszel, az színház. Minden, ami körülvesz, az színház. Te vagy a színház. Az egész tested úgy működik, mint egy színház. Egy nagy előadássá áll össze. És ez az előadás az életed. Színház nélkül nem lenne képzelet. Színház nélkül nem lennénk önmagunk. Történetek nélkül mindenki folyton unatkozna. Az emberek búskomorak lennének, és nem igazán éreznék jól magukat. Olyan lenne, mintha a Holdon élnénk. Az emberek nem tudnának kommunikálni egymással a nagy sisakok miatt. Ha nincs képzelőerőd, nos, azon csak a színház segíthet. A színház sok mindenre megtanít. Például megtanulhatod, milyen a szeretet. Hogy hányféle formája van. És hogy olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogy esetleg képesek szeretni egymást – nos, rájönnek, hogy képesek. Egy igazán erős történet képes megváltoztatni bennünket. A színház egy különleges, jó és csodálatos dolog. Sokféle érzést kelt bennünk, amit mind át kell éreznünk – ha egy előadás szomorú, akkor azt, ha örömöt és reményt ad, akkor azt. Akkor reménykednünk kell, hogy valami jó vár ránk. Mert legtöbbször így van.
JOJO (11 éves):
11 éves vagyok és diszlexiás. Néha kicsit káromkodok. Azokat az embereket szeretem, akik megértenek – engem, úgy, ahogy vagyok. Szeretnék részese lenni valaminek. Olyan ember vagyok, aki szeretné megváltoztatni a világot. A színház azért fontos, mert történeteket mutat be. A történetek pedig nemzedékről nemzedékre elmondják az embereknek, mi a helyzet. Honnan jönnek, miért vannak a világon, hogyan kerültek ide. Ezek olyan dolgok, amit mindannyiunknak tudnunk kell. Így tudjuk aztán a többi embert megérteni. Azt szeretem a színházban, hogy ott a fantáziánkat kell használni – a saját képzelőerőnket, ami mindenki másétól különbözik. Mert ha egy előadásban nem vagy csak nehezen lehet látni valamit, akkor azt oda kell képzelni. Ki kell találni magadnak. És akkor igazán jól látod. De mindenkinek valami más történet vagy kép jelenik meg a fejében – teljesen más, mint a tiédben. Ha nem viszik el a gyerekeket színházba, akkor a színház meghal. A színház sorsokat, lelkeket, szíveket mutat meg élőben. Ha én elvinnék egy kisgyereket a színházba, semmit sem mondanék vagy magyaráznék neki odafelé menet. Megnézné az előadást, és aztán ő magyarázná el nekem, amit látott. Ha nem láttam volna azokat a dolgokat a színházban, amiket láttam, akkor most nem lennék önmagam. És szeretem magamat.
