Szomorúan tájékoztatjuk a drámapedagógusok közösségét, hogy 2025. október 1-én elment közülünk Rudolf Ottóné Galamb Éva, mindenki Éva nénije, a Magyar Drámapedagógiai Társság tiszteletbeli tagja. Búcsúzunk Éva nénitől Patonay Anita életút-összefoglalójával, mely A gyermekkultúra héroszai kötetben jelent meg, 2023-ban. Temetésésről a család később ad hírt.
Rudolf Ottóné Galamb Éva (1937-2025)
„A pedagógus nem lesz, hanem születik.”
Galamb Éva 1937-ben született Budapest III. kerületében, vagyis Óbudán. Édesapja munkásember, édesanyja varrónő volt. Egész gyermekkora Óbudához kötődött. Édesanyja olvasott volt, népmesék helyett kisgyermekkorától már a János vitéz, a Toldi meg a Lúdas Matyi történetét mesélte el lányának. Pályaválasztása már kiskorában eldőlt: egyértelmű volt számára, hogy tanítani akar.
„Aki lajosos volt, az lajosos volt.”
Galamb Éva a második világháború után Óbudára járt általános iskolába, a Tímár és Kiskorona (Magyar Lajos) utcai ikeriskolába. Éva néni visszaemlékezve erre az időszakra, úgy érezte, hogy a világ legjobb általános iskolájába járt. … Imádott bejárni az iskolába, olyannyira, hogy egy órával hamarabb bement, hogy Jókai regényt tudjanak olvasni. Ő fent ült a padon, és úgy olvasta az osztálytársainak a regényeket.
„Arra volt jó, hogy megtanuljam, mit nem fogok csinálni.”
Ezután következtek a gimnáziumi évek a Hámán Kató Gimnáziumban, az 1950-es évek első időszakában. A gimnáziumban tanulta meg azt, hogy mit nem fog csinálni, ha tanár lesz. Itt fogalmazódott meg benne az a különbség, hogy mit jelent a tanár és mit jelent a pedagógus kifejezés számára.
„…tudtam, hogy gyerekkel akarok dolgozni.”
A gimnáziumi évek sem vették el a kedvét attól, hogy pedagógusnak jelentkezzen, hiszen régóta megfogalmazta azt, hogy gyerekekkel akar dolgozni. Felvették az Egri Állami Pedagógiai Főiskolára, ide járt három évig, magyar-történelem szakra.
„Rá kell érezni.”
Rudolfné Galamb Éva Sződön kezdett el tanítani. Aztán az őrszentmiklósi általános iskola lett a második munkahelye. Úgy emlékezett vissza az őrszentmiklósi időszakra, hogy nagyon szeretett ott élni, tanítani, ott ismerte meg igazán a falusi emberek életét, élethelyzetét. Ezután a vácdukai nevelőotthoni munka következett, hiszen a családdal csupán itt kaphattak szolgálati lakást. Éva néni számára a nevelőotthon lakói nap, mint nap újabb és újabb pedagógiailag megoldandó helyzetet teremtettek. Úgy fogalmazott, hogy itt lett igazán pedagógus.
„Azt gondolták a kollégák, hogy hülye vagyok.”
Rudolf Ottóné pályájának következő állomása a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola volt.
Itt Éva néni irodalmi színpadot szervezett az iskolában, amely az önművelés és önnevelés remek műhelyévé alakult, és szaktanári óráit is másféleképpen tartotta, mint kollegái. 1973-ban megkapta Rudolf Ottóné tanár az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elnevezésű elismerést. Ebben az iskolában történt meg az a fordulat, hogy a tananyag átadása közben arra jött rá, hogy szükséges valami változást hozni a tanórai keretbe, hogy a gyerekek figyelmét le tudja kötni. Játékos gyakorlatokra építette a szaktanári gondolkodását. A játékhoz rendelte a tanulási tartalmat. Az irodalmi vagy történelmi anyag nem cél volt számára, hanem eszköz. Ekkor még nem hallott a drámapedagógiáról. Ösztönösen érzett rá arra, hogy kreatívan nyúljon a tananyaghoz, és játékon keresztül vigye közelebb a tanulókhoz a megtanulandót.
„Gyereket nevelni munka.”
Éva néni 1977-90-ig, egészen a nyugdíjazásáig a Budakeszi Széchenyi István Általános Iskolában és a Nagy Sándor József Gimnázium jogelődjénél tanított. Ebben az időszakban többnyire szakfelügyelőként dolgozott. Anyanyelvi táborokat is vezetett az 1980-as években. A nyugdíjazása előtti egy évben bármely osztályban taníthatott, ő lett az intézmény állandó helyettesének kinevezve.
„Amikor rájövök arra, hogy nem éltem hiába.”
Rudolf Ottóné, Éva néni az 1990-es évek elején a Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Iroda olyan szakértőjeként dolgozott, aki drámapedagógiai továbbképzéseket tartott, mérési anyagokat készített, magyar versenyeket szervezett, versenyanyagokat lektorált, előadásokat tartott. 2002/03-as tanévben régi tanítványai, képzéseinek résztvevői megalapították a Fészekalja Klubot, ahova harmincöt-negyven kreatív, elszánt óvodapedagógus, tanító, tanár járt, és ahol Éva néni megteremtette a módszertani tréning lehetőségét.
„Mindenhol az embercentrikusságot tartom fontosnak. A játékban is, a pedagógiában is.”
Éva néni olyan tanári/drámatanári attitűdöt mozgósított, adott tovább, amelynek fókuszában a türelem, a nyitottság, az elfogadás és a bizalom állt. Ösztönösen működött. A nyitottság, az érdeklődés, a kíváncsiság vált fontossá számára a tanítás során. Újabb és újabb módszereket sajátított el, idővel elvégzett egy színjátszó-rendezői tanfolyamot. A drámapedagógia tanítása során felhívta a tanítványai figyelmét arra, hogy ne csak eszközként tekintsenek a drámára, hanem szinte mint életformát alkalmazzák. Továbbadta azt a tudását is, amelyet a hosszú tanítási életpályáján fogalmazott meg, hogy egy jó és hatékony pedagógus türelmes, nyitott, elfogadó. Éva néni arra tanított, hogy az embernek legyen önismerete, és hogy el tudja helyezni magát a világban, tisztában kell lenni az erősségeikkel és a gyengeségeikkel, meg kell a belső harmóniánkat, és higgyenek abban, amit csinálnak.
Patonay Anita: Rudolf Ottóné Galamb Éva életútja (1937-…) in: Eck Júlia és Trencsényi László (szerk.): A gyermekkultúra héroszai, Bibliotecha Comeniana XXIII., Magyar Comenius Társaság, Sárospatak 2023. 147-155.
