A gyermekszínjátszás és a dráma területén végzett magas színvonalú áldozatos munkájáért, modellértékű gyermekszínjátszó produkciók létrehozásáért, folyamatos és példaszerű közösségépítő tevékenységéért.
(Folytatás a címre vagy a Tovább feliratra kattintva.)
„Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, ámbár napja múl” (Arany János)
Tegyi Tibor a pápai Weöres Sándor Általános Iskola tanára, az ottani emelt szintű drámajáték oktatás pillére, a VEGYEDE Pápai Drámaműhelyének működtetője, Nem Art színjátszó csoport vezetője, számtalan példaértékű gyermekszínjátszó előadás rendezője, a Drámapedagógiai Magazin és más szakmai kiadványok rendszeres szerzője, drámapedagógiai alapon működő projektek megálmodója és megvalósítója, táborok vezetője, drámapedagógus képzések, tréningek képzője, mentora, rendszeres zsűritagja a Weöres Sándor fesztiváloknak, éveken át társaságunk elnökségének tagja… sorolhatnám hosszan, mi mindenben állt mellettünk, a nagy „Dráma család” mellett. De mindezt már csak emlékezésként tehetem.
Bár ezen a helyen hivatalosnak illene lennem, de Rá gondolva minden szépen megszerkesztett száraz tényekbe kapaszkodó, érdemeit felsoroló és méltató gondosan szerkesztett mondat szertefoszlik.
Tibi emléke képekben, pillantásokban, szavakban, mondatokban villan fel bennem, drámás kurzusokról, melyekben, mint hallgatók, játszók vettünk részt, zsűrizésekről, fesztiválokon folytatott elemző beszélgetésekből vagy szakmai programok folyosói röpke mondataiból, az elnökségben együtt töltött időből. Mondatok, szavak, pillantások, melyek bennem élnek, melyek most is, hogy Ő már nem lehet köztünk, bennem visszhangoznak.
Tibi teljes valójában, megjelenésével, egyetlen pillantásával erőt tudott adni, biztonságérzetet sugárzott. Hatalmas szív lakozott benne, és tragikus módon éppen ez a szív ragadta el tőlünk.
Soha nem rejtette véka alá véleményét, nem mulasztotta el kifejezni elismerését, nem volt benne irigység, bugyuta rivalizálás, de kritikus volt önmagával és másokkal egyaránt.
Bármibe fogott is bele, abban teljes valójával volt jelen őszinte szeretetével, mérhetetlen alázatával.
Júniusban még tervezgettünk – a drámás jövőről, az útkeresésről, a lehetőségekről váltottunk néhány szót, futtában, a Weöres fesztiválon, a parkolóban, miközben utolsó előadása kellékeit pakolta a furgonba.
S most az emlékekre, az „örökségünkre” támaszkodhatunk.
Soha nem mondtunk talán szemtől-szemben kellően köszönetet, csak rohantunk… majd hívlak, vagy írok… soha nem gondoltuk, hogy nem lesz rá alkalom…
Köszönünk minden képet, pillanatot, amivel a színpadról üzentél, minden mondatot, gondolatot, amit a szakmai programokon fogalmaztál meg, s melyek iránymutatóként élnek bennünk. Köszönjük, hogy ránk is szentelted figyelmed, szereteted, emberséged.
Nyugodj békében!
