Előzetes tájékoztató nagyobb őszi programjainkról: szeptember 25-én, az Országos Gyermekszínjátszó-rendezői Fórum keretei között köszöntjük a gyémánt okleveles rendezőket. Ezt az elismerő oklevelet azok kapják (és az azzal járó címet, gyémánt okleveles gyermekszínjátszó-rendező, azok használhatják), akik a 2000. január 1-i időpontot követően legalább 5 alkalommal szereztek csoportjaikkal arany minősítést.
A megyei és regionális partnereinkkel együtt Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó sok eseményét tervezzük szeptemberre és október első felére.
Az országos találkozó záró eseménye a terveink szerint október 24-25-26-án lesz Pécsett. Az első nap konferenciával indul, felnőtt szakmai vendégeinknek szól, míg a második-harmadik nap a csoportoké.
olvass tovább
hírek
Munkaértekezlet, elnökségi ülés
2021. augusztus 28-án, szombaton 10 órai kezdettel tart elnökségi ülést a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége.
Napirenden azok a nagy témakörök, amelyeket éppen magunk mögött hagytunk, amelyekben már benne vagyunk, és hangsúlyosan azok, amelyek előttünk vannak, az egyesület őszi programjai.
Néhányat említünk ezek közül: a WSO őszre tolva, az országos találkozó eseményei mellett az Országos Gyermekszínjátszó-rendezői Fórum szeptemberi rendezvénye, a Színház-Dráma-Nevelés novemberi programja, egyéb egyesületi tevékenységek, és mindezt megelőzően beszámoló az augusztusi rendezvényekről, beszámoló a tanfolyamok szervezéséről, a pályázati helyzetről, egyéb folyamatban lévő akciókról.
Bábpedagógiai és drámapedagógiai képzések az Aporon
BÁBJÁTÉK területen kétéves szakirányú továbbképzés indul az APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA BUDAPESTI KAMPUSZÁN!!!
NEM HIVATÁSOS BÁBJÁTSZÓ CSOPORT MŰVÉSZETI VEZETŐJE – 4 féléves szakirányú továbbképzés, amit a bábjáték iránt érdeklődőknek ajánlanak!
Feltétel: alapképzésben szerzett: óvodapedagógus, tanító, művelődésszervező, informatikus könyvtáros és andragógia végzettség, szakképzettség.
https://avkf.hu/index.php/kepzesek/szakiranyu-tovabbkepzes/nem-hivatasos-babjatszo-csoport-muveszeti-vezetoje-szakiranyu-tovabbkepzesi-szak/
ÚJ ÉS RÉGI DRÁMAPEDAGÓGIAI KÉPZÉSEK
Az eddigi drámapedagógiai képzések mellett ÚJ DRÁMÁS KÉPZÉS indul A FŐISKOLA BUDAPESTI KAMPUSZÁN: DRÁMAJÁTÉK-VEZETŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS – a képzésre jelentkezhetnek az alapképzésben társadalomtudomány, bölcsészettudomány, hitéleti művészeti képzési területek valamelyikén szerzett oklevéllel is.
olvass tovább
Sz. Pintér Rozália emlékére
Mi marad?
Először a kosár, mellyel Rozika megérkezett a foglalkozásaira, benne mindenféle tudással, játékkal és legfőképpen szeretettel. A pedagógus továbbképzéseket is mindig így kezdte – először játék, aztán beszélt a pedagógiáról, mesélt mesterségéről, sok-sok pedagógust megtérítve ezzel a drámapedagógiának.
Aztán itt vannak a könyvek, melyek megszülettek a kezei alatt, az Add tovább!-tól kezdve számos tematikus kiadvány a VEGYED-E sorozatban.
Veszprém megye, melyet Szücsné Pintér Rozália munkája évtizedekre meghatározó központtá tett, egyesületükkel, a VEGYEDÉ-vel, vagyis a Veszprém Megyei Gyermekszínjátszó és Drámapedagógiai Egyesülettel.
olvass tovább
BEFEJEZŐDÖTT A SZAVAZÁS!!!!
(Frissítve 05. 28-án 8.43-kor.)
Kedves egyesületi tagjaink!
Beérkezett az érvényességhez szükséges mennyiségű szavazat.
Mivel a szavazók 100%-a elfogadta az egyszerűsített beszámolót és annak mellékleteit, ezért az 50%+1 fő határt átlépve a döntés is megszületett – ezzel tartani tudjuk a közzétételre a jogszabályok által előírt határidőt.
Köszönet minden közreműködő kollégánknak.
Az alábbi szövegrészeket csak az archívum számára tartjuk meg (már nem érvényesek):
Amennyiben nem érkezik be a megfelelő számú szavazat, halasztást kell kérnünk (indoklással együtt) a NAV-tól az egyszerűsített beszámoló (régebben mérlegnek is nevezték) benyújtására. Ahhoz, hogy a jogszabályban előírt határidőt tartani tudjuk, szükség van egyesületi tagjaink közreműködésére (az e-mail cím megadását követően három kattintás).
olvass tovább
Gondolatkövető : megjelent a sorozat negyedik része
Színjátszásról, drámapedagógiáról beszélget Keszte Bálint a Gondolatkövető negyedik részében Neuburger Évával.
Éva a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola gyógypedagógusa, az iskola színjátszó csoportjának, illetve a Cholnoky Jenő Általános Iskola CsosziBoszik csoportjának egyik vezetője. Előadásaival gyakori és sikeres szereplője volt az utóbbi évek országos fesztiváljainak. A beszélgetésben szó esett a fogyatékkal élő és ép gyerekekkel megvalósuló színjátszás nehézségeiről és örömeiről, illetve arról, hogy mennyiben is tér el egy tanév felépítése csoportvezetői szempontból ezen a két nagyon különböző iskolai színtéren.
olvass tovább
WSO – újragondolva
Kedves Csoportvezetők!
A folyamatosan változó helyzet miatt a Magyar Drámapedagógiai Társaság újragondolta a 2021. évi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozóra vonatkozó terveket, és új javaslatokat tett a szervezőknek:
– A személyes jelenléttel megrendezendő találkozók megtartása a jelenlegi szabályok alapján nem lehetséges, így azok megvalósításának őszre történő halasztását látjuk reálisnak.
– A legutóbbi bejelentés értelmében április 19-én az alsó tagozatosok visszatérhetnek jelenléti oktatásba. Amennyiben ez valóban így marad, szeretnénk felhívni minden csoportvezető-rendező figyelmét arra, hogy ha a csoportok tudják folytatni a megszakadt munkát, továbbra is jelentkezhetnek a WSO-ra, és módjukban áll felvételt beküldeni.
olvass tovább
1%
Áprilisi rendezői szakmai műhelyek
Néhány műhelyt meghirdetünk új, áprilisi időpontokkal, hogy többeknek biztosítsunk esélyt a részvételre.
Kleist és a színpadi szituáció
Műhelyvezető: Tárnoki Márk rendező, színész-drámatanár, az FAQ Színház művészeti vezetője, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ rendezője
Új időpontok: április 8., 15., 22. csütörtök 18-21 óráig
Leírás: Mi működtet egy színpadi jelenetet? Mit gondolunk a bennük felbukkanó drámai alakokról? Mi köze mindehhez a szövegnek? Szerepelemzés és közös gondolkodás a színpadi helyzetekről Heinrich von Kleist írásai nyomán.
Az első alkalomra a résztvevőknek el kell olvasniuk a Homburg hercegét.
olvass tovább
Dráma- és színházpedagógia a Wesley-n
Felsőfokú szakirányú képzés indul a terület meghatározó embereinek közreműködésével. A képzés időtartama: négy félév.
Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 14.
Képzési díj: 135 ezer Ft/félév
Tanárok (többek között):
Eck Júlia, egyetemi docens, Pázmány Egyetem
Gabnai Katalin, a magyar drámapedagógiai meghatározó alakja
Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke
Lipták Ildikó, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ tagja
Takács Gábor, a KÁVA vezetője
Végvári Viktória, a Budapest Bábszínház színházi nevelésért felelős szakembere
A képzés vezetői:
Trencsényi László PhD, Mezei Éva- és Gyermekekért-díjas egyetemi tanár, korábban a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja
olvass tovább