Címlap

Vajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Tábora

0 csatolmány
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet harmadik alkalommal szervezi meg szakmai táborát, amelynek lakói három színjátszó és egy rendezői csoportban dolgoznak. A hét nap gálaműsorral végződik, ahol minden csapat megtartja műhelybemutatóját, amelyet a csoportvezetők irányítása és rendezése alatt valósítanak meg. Csoportvezető tanárok: Táborosi Margaréta színművész (Újvidék), Csernik Árpád színművész (Szabadka), Gyombolai Gábor színész-drámatanár (Budapest), Perényi Balázs drámapedagógus (Budapest). A csoportfoglalkozások mellett a szakmai tábor résztvevői tematikus műhelymunkákon vesznek részt.

A beszédtechnikát Fort Krisztina beszédtanártól (Budapest) sajátíthatják el, a mozgástréningeket pedig Víg Ágnes mozgástanár (Budapest) vezeti. Az idei évben a rendezői csoportba is várunk színjátszókat, akik a rendezői csoport segítségére lennének.
A tábor időpontja: 2010. július 25. – 2010. augusztus 1. (Érkezés: július 25-én, vasárnap délután öt óráig.)
Helyszín: Zenta, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Thurzó Lajos Közművelődési Központ és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium épülete.
Színjátszó csoport: alsó korhatár 15 év, felső korhatár 32 év. Rendezői csoport: alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs.
Jelentkezési határidő: 2010. június 20. Jelentkezni Lódi Andreánál lehet az andrea@vmmi.org  címen és a 062-84-96-029-es telefonszámon.
SzerkesztőVajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Tábora
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.