Címlap

KÖSZÖNTŐ HELYETT – KÖSZÖNET

0 csatolmány

Tóth Zsuzsanna, a Magyar Drámapedagógiai Társaság alelnökének írása – megjelent az országos fesztivál műsorfüzetében
Csiribirik, Rosszcsontok, Turbócsigák, Maskarák, SzínÁszok, Vadvirágok, Kaktuszok, Figurások, Tűztestvérek, Pimasz Kamaszok és Fiókák – színes a kavalkád. És még sorolhatnám, emlegethetnék bennü(n)k lévő Lajtorját, a Kísérletet, mint önmeghatározó nevet, s a többit. Színjátszó csoportok neveiről van szó, mint ez nyilván kiderült már, legtöbbjük ismerősen cseng a gyerekszínjátszók köreiben.Szerte az országban – immár a huszadik alkalommal történt ez így – tavasszal gyerekszínjátszók lepik el a művelődési házak színpadát, készülnek lázas izgalommal a fellépésre. Sok-sok munka, öröm és elkeseredés, hullámvölgy és hullámhegy, nevetés és könny előzi meg a színpadra lépést, mint ahogy ez minden tanulási folyamat során történik. Ennek az egész lázas készülődésnek részese lesz a színjátszó gyerek és az ő pedagógusa, de a szülők is, akik többnyire a biztos hátteret adják.

És ne higgyék azt, hogy csupán színdarabokat tanulnak be ilyenkor a gyerekek! A gyerekszínjátszás – jó esetben – ennél sokkal többről szól. A jó gyerekelőadás nem másolni akarja a nagyok színházát, hanem megteremti a sajátját, amelyben mindenki leginkább az életet magát tanulja. (Részletek a folytatásban – a TOVÁBB feliratra vagy a címre kattintva)

Mindeközben ezek a színjátszó gyerekek élik az ő saját életüket, s a játékkal, a játékból tanulva készülnek felnőtt korukra. Jó lenne, ha ezt a játékosságot megőrizhetnék. Jó lenne, ha a játék igazságába – akárcsak a mesékbe – vetett hitüket megőrizhetnék. Jó lenne, ha továbbra is hinnének, hihetnének önmagukban. Mert erre tanít a színház. Ismerd meg önmagad, másokon keresztül. „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – írja József Attila. Ezek a gyerekek játszanak – s megtanulják, hogy a színház mi mindenre ad lehetőséget. Hogy a játékhoz bizalom kell, társak kellenek, háttérben dolgozók kellenek, hogy keményen kell munkálódni a sikerért – szöveget tanulni, mozgásokat gyakorolni, figurát formálni, figyelni a többiekre. Alkotnak. Önmagukból, a környezetük tapasztalt és látott dirib-darabjaiból építkeznek, megkísérlik elmondani, mi is a véleményük a világról. Őszinték, lenyűgözőek, elevenek. Emlékeztetnek minket, a most útjukat egyengetőket, hajdani legjobb önmagunkra. Tanítanak minket, és tanítják egymást. Szépség- és örömhordozók.
A XX. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztiválon, figyelmünk, akárcsak a színpadi lámpák, a középpontban álló gyerekekre irányul. Megérdemlik a fényt, megérdemlik a tapsot.
Nagy ünnepnek vagyunk most mindannyian részesei – játszók, rendezők, segítők, nézők.
Köszönetekkel tartozunk mindenkinek, aki ezekért az ünnepi pillanatokért dolgozik. Azoknak is, akik nincsenek itt Debrecenben, a fesztiválon, de akik a piramist valójában építik; a mindennapok harcaiban, a hétköznapok olykor bénító szürkeségében is hittel végezve feladatukat. Ők a jó szóval oktatók, a játszani is engedő pedagógusok – hogy megint csak József Attilát citáljuk –, akik megérdemlik, hogy szép, okos fiak vegyék körül őket. És lélekemelő tudni, hogy vannak még ilyen okos fiak.
A Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó meghirdetőjeként köszönetet mond a gyerekeknek, valamennyi segítőalkotó- lelkesítő-megtartó pedagógusnak! Köszönetet a szülőknek, háttérben álldogáló segítők, támogatók sokaságának. Köszönetet az egyes fordulókat megvalósító művelődési intézményeknek s munkatársaiknak, akik nélkül a fesztivál sem jöhetett volna létre. A döntéshozóknak, akik felismerték, tudják, milyen fontos ügyet támogatnak. Debrecen vendéglátó városának, intézményeinek – ahol már ismerősként fogadják a gyerekeket.
Ez a fesztivál az egész évben folyó játék-munka diadala, s reméljük, a gyerekmosolyok fényéből erőt meríthetünk újra. Ne feledjük, a gyerekszínjátszók nem profi színészek, nem is ez a cél.
Szorítsunk nekik, szeressük őket – hogy ennek a szeretetnek a biztonságában minden félelem nélkül önmaguk lehessenek: suták, ügyesek, szépen vagy rosszabbul beszélők, a színpadon már biztonsággal mozgók, vagy bátortalan kezdők… Mert mind ugyanazt keresik; önmagukban az embert, a többiekben a társakat; s mindenekfelett örömet a játékban!

SzerkesztőKÖSZÖNTŐ HELYETT – KÖSZÖNET
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.