Címlap

DRÁMAPEDAGÓGIAI TANFOLYAMOT INDÍTOTT A SOPRONI SZÍNHÁZ

0 csatolmány
A SZINHAZ.HU oldalon olvastuk:
A Soproni Petőfi Színház a Magyar Drámapedagógiai Társasággal együttműködve 120 órás drámapedagógiai tanfolyamot indított augusztusban.
A Soproni Petőfi Színház elmúlt évadának egyik kiemelkedő eredménye és sikere az iskolaszínházi programunk beindítása volt, amely nagyon kedvező fogadtatásra lelt az oktatási intézményekben. Célunk továbbra is az, hogy a fiatalokat – a jövő közönségét – meg tudjuk szólítani jól felkészült, drámapedagógiai képzettséggel rendelkező kollégák, tanárok segítségével. A színházak között valószínűleg az elsők között vagyunk, akik ilyen jellegű kezdeményezést indítottak útnak. A visszajelzések szerint mindez hiánypótló, hiszen a soproni színészek mellett több pedagógus, sőt a veszprémi társulatból Halas Adelaida színművész is részt a tanfolyam – hangsúlyozta Pataki András.

A képzés egyik vezetője Dolmány Mária, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke, aki elmondta: a 120 órás intenzív tanfolyam keretében a résztvevők többek között megismerkednek a drámapedagógia alapjaival, eszközeivel, módszereivel, azoknak együttes alkalmazásával. Mindezek mellett kiemelten foglalkoznak a csoportos játékhoz szükséges képességek fejlesztésével, készségek kialakításával. Mivel erre a tanfolyamra több színész is jelentkezett, ezért főként a Rómeó és Júlia című színpadi műhöz kapcsolódóan oldanak meg gyakorlati feladatokat.

 

SzerkesztőDRÁMAPEDAGÓGIAI TANFOLYAMOT INDÍTOTT A SOPRONI SZÍNHÁZ
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.