ALBERTO FERRARO színész, zenész, maszkkészítő egész napos tréninget vezet november 2-án
A commedia dell’arte tréfás, akrobatikus elemekkel tarkított társadalomkritika, a rögtönzés művészete. De mi kell ahhoz, hogy a színész magabiztosan rögtönözhessen? Kell hozzá egy alapos eszköztár, előre gyártott elemek; ismernie kell a commedia dell’arte világát, viszonyrendszerét, szereplőit, tréfáit és trükkjeit; nem utolsó sorban pedig saját magát és a kort, amelyben él.
Mitől kel életre a maszk? Miből születik meg a karakter? Hogyan lesz a test a kifejezés egyes számú eszköze? Kik a modern idők Pantalonéi, Arlequinoi, Capitanoi? Milyen az a társadalom, amiben ma élünk? Mennyit fedünk fel magunkból és egymáshoz való viszonyainkból? Ez mind kiderül a munkafolyamat során. A workshop célja nem csupán bemutatni a hagyományos kódokat, szereplőket és eseményvázakat, hanem személyes, testközeli élménnyé tenni ezt a játéknyelvet, amely ma is roppant aktualitással bír.
Ahhoz hogy a résztvevők ezen a felfedező úton elindulhassanak, mindenekelőtt egy alapos fizikai felkészítésen mennek keresztül, hiszen a maszkos játékban a test a legfontosabb kifejezőeszköz. A workshop első része tehát egy fizikai tréning, mely alaposan bemelegíti a testet és a hangot. Ezután kerülnek elő a maszkok. A résztvevők felépítik önmagukból formált karaktereiket és megkeresik a saját, elmesélendő történeteiket. Amikor a karakterek életre kelnek, összeállhat az első közös történet.
A tréning elemei: fiizikai felkészítés, maszkhasználat, ének, színpadi mozgás.
A workshop ideje: 2014. november 2. (egész nap). Helye: Pécs (a pontos helyszín később)
A képzés ára: 5000 Ft. Jelentkezés: vataienator@gmail.com
ALBERTO FERRARO
színész, zenész, maszkkészítő
1976-ban született Velence mellett, nápolyi szülőktől. Észak és dél kettőssége, a két rendkívül eltérő kultúra, temperamentum, dialektus találkozása és összebékítése meghatározó szerepet játszik egész életében. Talán ezért is van, hogy pályája során kezdetektől fogva a színház, a zene és a kézművesség egységbe kovácsolására törekszik.
Velencében ismerkedik meg a commedia dell’arte-val Eleonora Fuser színésznőnek köszönhetően, akinek évekig játszik a társulatában. Az ő hatására dönt úgy, hogy végleg színházi pályára lép. Rómába költözik, és 2005-ben diplomázik az Istituto Teatrale Europeo nevű színi tanodában. Ezekben az években számos színházi műhelyen vesz részt, ahol olyan emberekkel talàlkozik, mint Carlo Boso, Jaceck Ludwig, Michele Monetta, Tapa Sudana, Yves le Breton, Yuri Alschitz, Emma Dante.
Számos prózai és zenés színdarabban szerepel ebben az időszakban, mint szabadúszó; a „Da Napoli a New York” című zenés revüvel Amerikában is turnézik.
Ennek az előadásnak köszönhetően következik be egy nagy fordulat az életében: lehetőséget kap, hogy Nápoly egyik fiatalkorú börtönében színházi műhelyfoglalkozást indítson. Ez a tapasztalat ébreszti rá, micsoda sorsfordító ereje van a színháznak. Ekkor kötelezi el magát végleg a „teatro sociale” irányvonala mellett. 2009-ben ez irányú képzettségéről diplomát is szerez.
A három éves, emberileg és művészileg is meghatározó időszak után újra Rómába kerül, ezúttal testi és szellemi fogyatékkal élőkkel kezd színházi foglalkozásba a Teatro Patologico intézményes keretei között, Dario D’Ambrosi irányítása alatt. Munkakapcsolatuk 2013-ig tart.
Mindezzel párhuzamosan tanítani kezd; különböző európai fesztiválokon vesz részt, ahol fiatalokat avat be a commedia dell’arte világába. Diákoknak és felnőtteknek, amatőröknek és szakmabelieknek tartott workshopjaival Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban, Lengyelországban, Romániában, Oroszországban is megfordul. Immár harmadik éve tart intenzív képzést egy kanadai színiakadémia végzős tanítványainak. 2014 végén egy moszkvai színi tanoda tanítványaival készülnek közös előadást létre hozni.
Színészi pályája, ha idővel háttérbe is szorult, sosem szakad meg teljesen. 2010 és napjaink között több előadásban is játszik (Anita e la luna, Garibaldi, Omaggio al Boccaccio). 2010-tól 2013-ig minden évben szerepel a római karneválon, mint zenész vagy utcaszínész. 2013-ban néhány színésztársával létrehozzák a Sidera Teatro nevű társulatot, és számos olaszországi helyszínen megfordulnak saját maguk által írt és rendezett, zenés-maszkos, történelmi hangulatot idéző előadásaikkal.
Idővel kiforrott színházi hitvallása a régi idők commedia dell’arte vándorszínészeit állítja példaként, amikor is az országot járó társulat minden tagjának értenie kellett mindenhez: ugyanannyira kellett tudniuk lovat patkolni, mint színpadot építeni, énekelni, játszani, rendezni és szerepet „írni”. Ennek jegyében nemcsak, hogy zene és színház elválaszthatatlanok számára, de az évek során kitanulta a maszkkészítés mesterségét is.
A maszkkészítéssel először még Velencében kerül kapcsolatba, amikor megismerkedik Renzo Sindoca maszkkészítő mesterrel, aki tanítványává fogadja. Mellette tanulja el a bőr megmunkálásának fortélyait. Évekkel később az öccsével kettesben, aki agyagból és fából hozza létre egyedi formáit, saját maszkkészítő tevékenységbe fognak. Maszkjaik azóta bejárták Európát, és több olasz és külföldi társulat tulajdonát is képezik.
Mindemellett a zenéről sem mondott le; több hangszeren játszik, noha legkedvesebb hangszere karakteres énekhangja, amin főként saját gyűjtésű olasz népdalokat énekel. Több együttese is volt az utóbbi években: Ager Mundi, Sempappo, és a jelenlegi Cantsilena, mellyel a tág értelemben vett mediterrán térség zenei hagyományait idézik meg sajátos felfogásban. Két albumuk készült: Lungu Sonnu (2010), Scilla (2014).
Néhány link:
A maszkok
Sidera Teatro
Cantsilèna
