Címlap

KreaTúra

0 csatolmány
(A program szervezőinek kérésére közölt hirdetés.)
Játék. Dráma. Játék. Tervezés. Játék.
A drámapedagógiai tanfolyamok legemlékezetesebb része az a néhány nap, amikor a sok befektetett energiával fejlesztett gyakorló órákon megállás nélkül játsszunk, mint résztvevők: tanulunk egymástól, vitatkozunk és segítünk a másiknak. Aztán fájó szívvel elköszönünk, és nem tudjuk, fogunk-e még ilyen intenzíven játszani – alkotni – tanulni. Úgy véltük, ez nem csak a mi élményünk, és ez beigazolódott: 2015 novembere óta játsszunk együtt szombatoként a Nyitott Klubban. Már több mint 60-an vettek részt legalább egy alkalmon.

2016. április 9-10-én szintet lépünk az együtt alkotásban. Jön a KreaTúra!

A KreaTúra első napján azok részvételére számítunk, akik már legalább egyszer velünk tartottak a Nyitott Klubban, és szeretnének a többi résztvevővel:
– együtt végigmenni egy DRÁMAÓRA MEGTERVEZÉSÉNEK folyamatán, egy meghatározott témából, problémából kiindulva;
– a tervezés közben ÁTGONDOLNI ÉS MEGOSZTANI a saját tapasztalatokat, gondolatokat a tanítási dráma alkalmazása és tervezése terén;
– a kreálás során JÁTSZANI és KIPRÓBÁLNI az ötleteket;
– a közös órát másnap LEVEZETNI a másik csoporttal, illetve a bekapcsolódni vágyókkal;
– majd közösen ÉRTÉKELNI, élményeket megosztani;
– mindezt egy FACILITÁLT FOLYAMAT keretében.
Másnap, április 10-én sok szeretettel látunk bárkit, aki szeretne:
JÁTSZANI, ÉLMÉNYT szerezni és azt MEGOSZTANI.
IDŐ:
2016. április 9, szombat, 9.00-18.00 óráig
Az alkotás egy közös reggeli bemelegítés után, két csoportban, két teremben zajlik majd.
2016. április 10, vasárnap, 9.00-15.00 óráig
Regisztráció, közös hangolódás: 9.00-9.30
Az első drámaóra tervezett kezdete és vége: 9.30-11.00
Értékelő beszélgetés: 11.00-12.00
A második drámaóra tervezett kezdete és vége: 12.30-14.00
Értékelő beszélgetés és zárás: 14.00-15.00
HELYSZÍN:
Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.) – Tünet Terem, Kamaraterem
A KreaTúra folyamatát a Nyitott Kör színész-drámatanárai facilitálják:
Bakonyvári L. Ágnes, Jozifek Zsófia, Márton Gábor Csaba, Meszlényi-Bodnár Zoltán
RÉSZVÉTEL MÓDJA, JELENTKEZÉS:
A KreaTúrán a részvétel mindenkét napon INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Az alkotásban való részvételhez szükséges az egész napos jelenlét vállalása! A játékok napján lehetőség van csak egy órán is részt venni, akár játszóként, akár megfigyelőként.
Jelentkezési határidő: 2016. április 5, kedd, 23.59
Jelentkezés itt!
Amennyiben a jelentkezési határidőnél korábban megtelik a létszám, abban az esetben a jelentkezés lehetősége is hamarabb zárul. 
Résztvevők maximális száma április 9-én, a tervezés napján: 30 fő (2×15 fős csoportok)
Résztvevők maximális száma április 10-én, a játék napján: 30 fő játszó + 15 fő megfigyelő drámaóránként
SzerkesztőKreaTúra
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.