16.00-16.20 A 25. Színház-Dráma-Nevelés szakmai hétvége megnyitója
Mire jó és hogyan használjuk a nézőpontváltást a színházban, színjátszásban!?
A jól elhelyezett és jól alkalmazott nézőpontváltás segíthet a nehezebb, akár a tabu témák színpadi feldolgozásában is. A tréning során a gyakorlat mentén gondolkodunk olyan égető témákról, mint a cyber bullying, migráció, kiközösítés. Kiindulópont a RÉV Színházi és Nevelési Társulat Massza, Komfortzóna és a Kívül-belül című részvételi színházi/színházi nevelési előadásai.
16.30-18.00 Drámapedagógiai technikák alkalmazásának lehetőségei értelmileg akadályozott fiatalok multimodális művészeti foglalkozásain – Horgosi Lea és Jékey Franciska gyógypedagógusok foglalkozása
16.30-18.00 Hol a lóvé…?! – Gőbölös Gábor néptáncpedagógus, táncos-koreográfus tanítási drámaórája felnőtteknek
Hogyan oldanak meg egy olyan helyzetet, ami mindannyiukat érinti, és bárki lehet közülük a tettes, illetve a felelős?
18.15-19.45 „Nicht vor dem Kind!” – Juszcák Zsuzsa és Sereglei András, a Kaktusz Dráma- és Színjátszó Csoport vezetőinek műhelymunkája
A legtöbb felnőtt igyekszik megóvni a gyerekeket a nehezen értelmezhető és az emberi viselkedés negatív arcát mutató helyzetektől. Pedig erről nekik is van tapasztalatuk és véleményük. Az olyan helyzetekkel való foglakozás, amelyekkel ők is nap, mint nap találkoznak, nem csupán óvatos figyelmet igényel, hanem diskurzust is, amire a színház az egyik legalkalmasabb forma.
18.15-19.45 Mozgásos műhelymunka – Lipka Péter pedagógus, színész, tréner műhelymunkája
18.15-19.45 Tabudöntögetés – saját élményű foglalkozás Lipták Ildikóval, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanárával
Mit csinálhat a tanár, a drámapedagógus, ha olyan helyzetekkel találkozik, amelyekről általában „nem beszélünk”? Vannak-e olyan témák, amelyek feldolgozásához a drámapedagógia eszköztára nem kézenfekvő? Mit ajánljunk helyette? – ezeken a kérdéseken gondolkodunk a programon résztvevőkkel.
Az előadás szerepelt a XXVIII. Országos Diákszínjátszó Találkozó, a Nemes Feszt, valamint a 2017-es Feszt-Fest programjában is.
Előadók: a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai
Rendezte: Perényi Balázs és Szalai Ádám
Hogyan lesz novellából, humoreszkből színház!
Szövegtől a mozgásig, mozgástól a képekig, képektől a produkcióig! Lackfi János novellája jó kis történet az ellehetetlenedett életről, az emberi kapcsolatok visszásságáról. Bár külső tulajdonságokat jelölnek a szereplők nevei: kövér, sovány, izmos, mégsem a külsőn van a hangsúly, tovább kell gondolni a történetet.
10.00-11.30 A zene mint játék – a játék mint zene – Tóth Árpád karnagy, zenetanár foglalkozása
Ritmusos, mozgásos, zenés drámajátékok egy zenész nézőpontjából
A zene egy olyan univerzális eszköz, amely koncentrációnkat maximumra járatja – ez lényege. Akkor, amikor az ember énekel, zenél, maximálisan jelen van. Ekkor olyan különböző agyi területek játszanak különleges harmóniában össze, mint semmilyen más tevékenység kapcsán. A workshop arra buzdítja a drámapedagógusokat, hogy bátran használják a ritmust, mozgást és zenét foglalkozásaikon, és ehhez rendhagyó, könnyen alkalmazható technikákat is kínál minden korosztály számára.
10.00-11.30 Egy különleges fa – Patonay Anita színész-drámatanár tanítási drámaórája 3-4. osztályos gyerekekkel
11.45-13.15 Életre keltett történelem – múzeumpedagógia foglalkozás Németh Ádámmal
A foglalkozás során alkalmazott technikák:
Bemelegítő játékok: Miként hangolódjunk rá az osztállyal egy téma játékos megismerésére?
Modellező játékok: Hogyan szimuláljuk a múlt emberét befolyásoló környezetet, fizikai vagy technikai adottságokat?
Esemény játékok: Mivel tudjuk megtapasztaltatni a történelem fontos vagy hétköznapi döntési helyzeteit?
11.45-13.15 Vigyázz, robban(unk)! – Vatai Éva középiskolai tanár foglalkozása
Néhány példából kiindulva közösen beszélgetünk arról, miként lehet olyan témákhoz nyúlni, amelyekhez szükséges, bár szívünk szerint kerülnénk.
Mivel a gyermekek egy része nagyon sok súlyt cipel a vállán, mivel nagyok a társadalmi különbségek, mivel annyira törékeny és tünékeny mindaz, amit kimondunk és felvillantunk, gyakran felmerül a kérdés: hogy közelítsünk meg felelősen mi, tanárok bizonyos „kényes témákat”, anélkül, hogy bárkiben törést okoznánk? Ezt boncolgatjuk a vitaindítót követő beszélgetésen.
11.45-13.45 Alkotó-fejlesztő metamorfózis meseterápia – Soós Dóra, a Piros Kakaó meseterapeutája, gyermekpszichodramatista
Munkám során a Metamorphoses meseterápiát és a gyerekpszichodrámát használom alapvetően, belevegyítve a folyamatba mindazt, amivel az életben találkozom. A heti rendszerességű csoportok mellett tartok tábort, nyomozást, szülinapot és rendezvényeken is részt veszek. Minderről fogom megosztani tapasztalatom workshop formájában, melyet mesenyomozásnak hívok. Élesítjük érzékszerveinket, varázsmondókázunk, próbákat állunk ki, majd belépünk egy mesébe, ahol a hős mintáját követve elindulunk és megtaláljuk saját utunk, kihívásaink és kincseink. Hogy melyik mese vár rátok, az egyelőre legyen titok!
Drámapedagógiai vonatkozású tevékenységek a vizuális nevelésben
A drámapedagógia számos eleme kerül be a vizuális művészeti nevelésbe, aminek hatására újabb sajátos rajzórai változatok is keletkeztek. Ezekből lehet majd néhányat kipróbálni a foglalkozás során. Mindemellett néhány olyan “drámás” vonatkozású kortárs képzőművészeti alkotás típust is megismerhet a résztvevők mint az akció, a happening és a performansz.
13.30-15.00 Szexuális felvilágosítást előkészítő foglalkozás. Érzelmi ráhangolás 13-15 éves korig – Buchwald Magdolna Waldorf-tanár, osztálytanító, drámatanár foglalkozása
Elindulunk a születéstől, a saját születésünktől. Ránézünk az eddigi életutunkra, biográfiát készítünk. Utána megjelenítjük az emberi életutat, mozgással, zenével. Majd eljutunk a halál kérdéséhez. Célom, hogy mielőtt elkezdődik a konkrét szexuális felvilágosítás, kapjon egy érzelmi, művészi felvezetést.
15.00-16.30 Út a prózától a színpadi adaptációig 2. – Almássy Bettina drámaíró, drámapedagógus műhelymunkája
A mesélő kiiktatásának lehetőségei
A narráció műfajváltó átírása, színházi értelemben vett játékba-hozása, „tetté” alakítása. Kiemelten foglalkozunk a jelenetírás nélkülözhetetlen ismereteinek bemutatásával, az akció, az érzelmi állapot meghatározásával, a dialógussal, hogy hogyan kell életszerű, pörgős párbeszédet írni, kitérünk a „passzív párbeszéd”, és „aktív párbeszéd” jelentőségére, a kimondott szavak mögötti második, valódi jelentés fontosságára. Oscar Wilde, A Csillagfiú című meséjével foglalkozunk, ha teheti, olvassa el! http://mesebazis.com/csillagfiu-oscar- wilde/
15.00-16.30 Drámapedagógia és cirkuszpedagógia kapcsolata – Simor Ágnes, a Simorág TánCirkusz vezetőjével
A játékok, mint non-formális oktatási formák egyre fontosabb szerepet töltenek be a gyermekek, fiatalok tanulásra való ösztönzésében, ám sokszor nem feltétlenül kapcsolódnak tudatosan mozgásokhoz, a test tudatos ismeretéhez. A cirkuszpedagógia összekapcsol koordinációt, koncentrációt, ritmust, bizalomjátékokat, meditációt, reflex-erősítést, fizikai erőnlétet, hajlékonyságot, tudatos test-használatot. Számomra a cirkuszpedagógia is kontextusba helyezve izgalmas, de erre most csak jelzésszerű kitekintéseket teszünk, hogy a műfaj széles tárházába nyerhessünk nagyobb betekintést
15.00-16.30 Ha elnyelné őket a föld – Hantos Násfa, a Mesemúzeum és a Mezei Mária AMI drámapedagógusának tanítási drámaórája kisiskolásokkal
– Egy mesében vagyunk.
– Mikor?
– Nem is olyan rég.
– Kik?
– Királyok, bölcsek, civakodó testvérek vagyunk, …és még azzá változunk, amivé csak akarunk!
– Miért?
– Segíteni jöttünk, gondolkozni és játszani.
16.30-17.45 az MTA Drámapedagógiai Albizottságának ülése
16.30-18.45 Kreartivitásfejlesztés szóval, képpel, hanggal – Zalavári András drámapedagógus foglalkozása
hangaláfestést készítünk. Minden résztvevőnk történetet alkothat különösebb írói véna nélkül. Úgy készíthet képet, hogy nem kell értenie a képzőművészethez. És zenei jártasság nélkül hangszerelhet. A végeredmény pedig akár egy későbbi színpadi produkció csírája is lehet.
16.30-18.45 „Lopott” játékok – a foglalkozást vezeti Szalai Ádám, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanára, drámainstruktor
18.00 a Magyar Drámapedagógiai Társaság közgyűlése
-
Egy fő elnökségi tag választása
-
Ellenőrző bizottsági elnök választása
-
A tagsággal kapcsolatos ügyintézés végett az alapszabály módosítása, kiemelt tevékenységeink feltüntetése az alapszabályban
-
Mezei Éva-díj átadása
-
Az MDPT utolsó egy éve – munkabeszámoló és gazdasági-pénzügyi beszámoló
-
A következő évi munkaterv alapvetései.
Zeneszerző: Danny Bain
Tervező: Bodnár Enikő
Rendező: Szántó Viktória
Játssza: Danny Bain