Címlap

Gyermekszínjátszó találkozók: megyei, kerületi bemutatók

0 csatolmány

A 2022-es WSO megyei és fővárosi kerületi bemutatóinak sora 2022. május 6-7-8-n zárul.
Május 6-án Szegeden a Csongrád-Csanád megyei találkozó házigazdája a Szent-Györgyi Albert Agóra lesz.
Ugyanezen a napon a Somogy megyei gyermekszínjátszókat várja Csurgó: a program a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban került megrendezésre.
Május 7-én a Tolna megyei gyermekszíjátszókat várják Szekszárdon a Német Színház munkatársai,
míg a Veszprém megyeieket Pétfürdőn látják örömmel a Közösségi Házban.
A rendezvénysorozat utolsó bemutatója május 8-án, szombaton a Marczibányi téren lesz.

Május 7-8-án kerül sor Vajdaságban a Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozóra is.
A fellépő csoportoknak természetesen már rég regisztrálniuk kellett, de a szakmai érdeklődők, hozzátartozók számára a rendezvények nyilvánosak: ingyenesen megtekinthetők.  

A közelmúlt gyermekszínjátszó megyei vagy fővárosi kerületi bemutatói
1. A 2022-es WSO első három rendezvényére Gyomaendrődön, Kisvárdán és Tiszaújvárosban került sor április 9-én.
Az említettek közül kettő új helyszínnek számít: Tiszaújvárosban és Gyomaendrődön első alkalommal rendeztek szervező partnereink megyei gyermekszínjátszó bemutatót a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó részeként, míg Kisvárda bejáratott, régi helyszíne a gyermekszínjátszóknak.

2. Pécsett és Győrben folytattuk a WSO bemutatóit április 14-én. Mindkét említett városunkban a bábszínházakban találkoztak a gyermekszínjátszó csoportok: a Bóbita Bábszínház és a Vaskakas Bábszínház fogadta be a színjátszó gyerekeket és előadásaikat. (Köszönjük a bábszínházaknak a rendkívül pozitív hozzáállást.)

3. A WSO megyei/fővárosi kerületi bemutatóinak sorozatát hét helyszínen folytattuk április 21-24. között!!!
Április 21-én Sirokon találkoztak a Heves megyei csoportok.
A Bács-Kiskun megyei találkozóra április 22-én került sor Kecskeméten.
Április 23-án Balassagyarmaton, Csepelen, Hajdúnánáson és Székesfehérváron volt megyei vagy fővárosi kerületi találkozó.

A hétvége gyermekszínjátszó eseménydömpingjét 24-én Fóton a Pest megyei bemutató zárta.

4. 2022. április 29-én négy helyszínen került sor jelentős gyermekszínjátszó bemutatóra:
– a Fegyverneki Művelődési Ház és Könyvtárban került megrendezésre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei találkozó.
– Celldömölkön a Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület volt a szervező és a befoadó, a rendezvény házigazdája
– Tatabányán a Vérta Agórája adott otthon a Komárom-Esztergom megyei bemutatónak
– a fővárosban, Kőbányán, a KÖSZI-ben (Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ) április 29-én kezdődött és még 30-án is javában tartott a program, ahol a Kohó Kulturális és Közművelődési Egyesület volt a szervező

 

AZ ORSZÁGOS RENDEZVÉNYSOROZATOT TÁMOGATJA:
EMMI Nemzeti Tehetség Program (a hazai nagy hagyományú országos szervezésű tanulmányi és sport versenyek támogatása)
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása)
Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság

SzerkesztőGyermekszínjátszó találkozók: megyei, kerületi bemutatók
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.