Címlap

Szakmai szervezetek levele – a Nat munkálatokkal kapcsolatos kérdések

0 csatolmány
(Átvéve a CKP oldaláról)
Húsz szakmai szervezet – a CKP tagszervezetei – levélben fordult Csépe Valériához, amelyben a NAT munkálatokkal kapcsolatos kérdéseiket fogalmazták meg.
Bár márciusban az EMMI bejelentette a NAT koncepció elkészültét, és egy áprilisi kormányhatározat elrendelte a társadalmi konzultációt,szervezeteink NAT ügyben semmilyen megkeresést nem kaptak, semmilyen hivatalos dokumentumot hozzájuk el nem juttattak.
A szervezetek egy társadalmi szintű szakmai egyeztetés aktív részesei kívánnak lenni, ehhez pedig ismerniük kell  a kapcsolódó munkálatok jelen állását és a további terveket, nem  hagyatkozhatnak a sajtóból származó értesülésekre.

(A CKP NAT-tal kapcsolatos állásfoglalása, korábbi lépései, alternatív NAT koncepciója honlapunkon elérhető  – írja a CKP)
(Folytatás a címre vagy a TOVÁBB feliratra kattintva.)

A levél szövege:
 
Dr. Csépe Valéria, akadémikus,
a köznevelés tartalmi megújításáért
felelős miniszteri biztos
Tárgy: kérdések a készülő
Nemzeti Alaptantervről
 
Tisztelt Professzor Asszony!
A Nemzeti Alaptanterv kérdése országos jelentőségű ügy, közoktatásunk, gyerekeink jövője múlik rajta. Annak érdekében, hogy állampolgárként és a szakma képviselőiként mi is vállalhassuk a ránk háruló felelősséget, ismernünk kell a kapcsolódó munkálatok jelen állását és a további terveket. Nem érjük be a többnyire a sajtóból származó, nem mindig megbízható értesülésekkel, egy társadalmi szintű szakmai egyeztetés aktív részesei kívánunk lenni. Annak érdekében, hogy érdemben bekapcsolódhassunk a folyamatba, választ kérünk az alábbi kérdésekre:
  • Milyen EFOP projekt keretében folyik a fejlesztés? Hol érhetők el a projekttel kapcsolatos információk?
  • Pontosan milyen koncepció alapján folynak a munkálatok?
  • Döntöttek-e már az alapelvekről, van-e még lehetőség egy érdemi társadalmi vitára ezekről?
  • Kik, illetve kik lesznek a tagjai a 100 szakemberből álló munkacsoportnak?
  • Milyen ütemterv szerint halad a munka? Milyen készültségi állapotban van jelenleg az alaptanterv?
  • Mikor kerül a tervezet a szakmai nyilvánosság elé?
  • Hogyan történik majd a társadalmi szintű egyeztetés?
  • Milyen szerepet szánnak a folyamatban a szakmai civil szervezeteknek?
  • Mikorra várható a kapcsolódó kormányrendelet?
  • Érvényes-e még a 2019-es határidő?
A kérdésekre a Civil Közoktatási Platform alábbi szervezetei várják a válaszát:
Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
Eötvös Társaság
Franciatanárok Magyarországi Egyesülete
Keresztény Pedagógus Társaság
Kétnyelvű Iskoláért Egyesület
Könyvtárostanárok Egyesülete
Magyar Drámapedagógiai Társaság
Magyar Óvodapedagógiai Egyesület
Magyar Pedagógiai Módszertani Egyesület
Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma
Magyarországi Középiskolai Igazgatók Közhasznú Egyesülete (ESHA Hungary)
Magyartanárok Egyesülete
Nevelési Tanácsadók Országos Egyesülete
Nyelvtudásért Egyesület
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
Önfejlesztő Iskolák Egyesülete
Tanítók Egyesülete
Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete
Történelemtanárok Egylete
 
Budapest, 2017. 08. 20.
SzerkesztőSzakmai szervezetek levele – a Nat munkálatokkal kapcsolatos kérdések
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.