Címlap

Tehetségsegítő művészeti programok a kultúraközvetítésben – kreativitás, komplexitás az előadói és vizuális területeken

0 csatolmány
Kecskemét, Ifjúúsági Otthon
HOL-MI Regionális szakmai konferencia és program bemutató
November 9. szombat
9.00 Regisztráció
9.30 Köszöntő és „bemelegítő gyakorlatok” a témához kapcsolódóan
     
BÁBEL Projekt – összművészeti alagút a város szívében
A Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Színjátszó Műhely közös szervezésében, a Nyitott Kapuk – Ifjúságfejlesztés Kecskeméten című projekt keretében megvalósult programsorozat bemutatása
Projektvezető: Sárosi Gábor, színész, rendező
 
„Az agy nem korsó, amit tölteni kell, hanem tűz, amit meg kell gyújtani.” (Plutarkhosz)
Amikor kreatív vagy gondolatok, érzések áramlanak benned, szabadon és mégis az öntudat teljes irányítása alatt. Kreativitásod nem csupán a képzelet gyümölcse: tudatos folyamat, melynek gyökerei a tudatalattid végtelenjébe nyúlnak.  Amikor kreatív vagy a tudatos dönt, a tudatalattid pedig megengedi, hogy a döntésed megvalósuljon.  Ebben a határtalan áramlatban biztos kapaszkodót jelent a dráma- és színház eszközeivel történő nevelés. (A „minden minden lehet” világában minden lehet kreatív játék tárgya: „Fa vagyok. A világ közepén.  A lábaim a földbe gyökereztek. Érzem az erőmet, de a földé vagyok.”

 
TEST-KÉPZET-JÁTÉK demonstráció kreatív drámatechnikákkal
Demonstrátorok: a KIO Musical Stúdiójának tagjai valamint a Gáspár András Szakközépiskola diákjai
Előadó: Vargáné Pulai Edina drámatanár, kreatív-tréner
 
11.00-12.30 Programok I.
 
* "Szedte, vette, teremtette."
A drámatanár, a színjátszórendező  komoly gyűjtögető életmódot folytat. Összeszed mindent, amit talál, fölvesz a földről ezt-azt, jövendő drámaórák, színdarabok ötletszilánkjait, inspirációmorzsáit… Képzőművészeti alkotások nyújtotta lehetőségek közt válogatunk, hogy különböző technikákkal dramatikus pillanatokat teremtsünk a magunk okulására, örömére.
Foglalkozásvezető: Török László drámapedagógus
 
* "JÁTSSZUNK BÁBSZINHÁZAT"- itt és most!
– Interaktív foglalkozás a Báron Bábos Műhely tagjaival: a meseválasztástól a bábjátékig
Gyermekszáj:  "…Amikor bábozok, elfelejtek minden rosszat, fájdalmat. Örömet okoz nekem,
és akinek eljátszom a mesét. Csak annyi, hogy nem imádkozok, hanem bábozok."
A foglalkozást vezetik: Pernekiné Valentinyi Ildikó bábművészeti oktató, valamint a Báron Bábos Műhely tagjai.  Közreműködik Tóth Anita bábszínész – Bábakalács Bábszínház
* MOZGÓKÉP- Bemutatkozik a 13 éves Képről-képre animációs műhely
 1. Filmvetítés: néhány rövid, a műhely fejlődése szempontjából fontos és érdekes "filmecske" bemutatása kommentárral.
 2. Bemutató animálás: két növendékünk a gyakorlatban is bemutatja, hogyan, milyen anyagokkal és technikai háttérrel készülnek a műhely filmjei.
 3. Az animációs film rejtelmei-amikor a kíváncsi és vállalkozó kedvű közönség is kipróbálhatja  a homok-, a gyurma-, a rajzolt-, vagy papírkivágásos animációt.
Vezeti: Szoboszlay Péter animációs filmrendező és Fazekas László számítógépes szakember
 
12.30-13.30 Ebédszünet
 
*13.30-15.15 Kőbe zárt mese, A Babér király c. román népmese dramatizált változata
Bemutatja: Katonások, Kecskemét
Rendező: Orbán Edit – Sárosi Gábor
 „Tarts velünk egy nagy utazáson! Kell hozzá: egy apród, egy igaz barát, sok kaland, nők, kísértés, s egy kőbe zárt titok.”
Az előadást követően beszélgetés a szakmai vezetőkkel „Alma és a fája” címmel, a nem kőbe zárt titkokról.
 
15.30-17.00 Programok II.
 
*A zene minden(kié)!
– Kreatív-zene foglalkozás középiskolásokkal
Hogyan jutunk el a hangtól a zenéig? A zajtól a muzsikáig? Tréning, játék, ismerkedés a saját zenénkkel – aminek a létezéséről eddig talán nem is tudtunk…
A foglalkozást vezeti: Tóth Orsolya színész, drámajáték-vezető, népdalénekes
 
*Jó gyakorlatok a Kertvárosból – előadás
"Meséről zenére zenéről mesére" – zenei élmény befogadása és feldolgozása az óvodában illetve az alsó tagozatban;
"Művészetek tantárgyi bontás nélkül" – Verdi születésének 200. évfordulója előtti tisztelgésként  négy művészeti területet (irodalom, dráma, ének, rajz) felölelő projekt a romantika korszakáról a felső tagozatban.
Előadók: Kulcsár Erika énektanár és Kulcsár Marianna drámapedagógus – Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája
 
*Formázd agyagba álmaidat!
Gyermekjáték (síp) készítése. Bemutató kisgyerekekkel és műhelyfoglalkozás a résztvevőkkel…- Hagyjunk nyomot az agyagban!
Foglalkozásvezető: Gömöry Dorottya fazekas
 
 
17.15-18.45 Programok III.
 
*A fa és az ő almái
Drámás együttlétünk házigazdái  Kovács Andrásné Rozika néni és Bordásné Kovács Katalin drámapedagógus – Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhely
 
*AZ UTCA MŰVÉSZETE- PUBLIC ART-STREET ART-GRAFFITI, azaz modern művészeti projektek a fiatalok bevonásával – workshop
A legújabb művészeti műfajok eredete, térhódítása; Izgalmas művészeti projektek bemutatása az ötlettől a kivitelezésig (iskolai, közművelődési, autonóm projektek), nemzetközi pályázati lehetőségek; Ha képzőművészet, akkor alkotómunka: kipróbáljuk a résztvevőkkel az egyik leglátványosabb technikát, a stencilt.
Foglalkozásvezető: Kun-Sebők Kata képzőművész-művésztanár, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Vizuális Műhelyének vezetője
A vizuális worksophoz kapcsolódóan bemutatkozik a: Slam poetry
Mi a slam?Három perc a színpadon, hogy érvelj, meggyőzz, megnevettess, szórakoztass, elgondolkodtass és sikert arass! Egy kicsit vers, egy kicsit rap, egy kicsit színház…
Aki a slammelést bemutatja: Kovács Heni, az ELTE magyar szakos hallgatója, számos budapesti slam est hivatalos tudósítója, aki maga is slammel. Társai: a Hírös Slam tagjai, az I. Kecskeméti  Slam Poetry versenyen kiemelkedően szerepelt kecskeméti fiatalok.
19.00            Rendezzünk 60 perc alatt egy előadást!
– Lázár Ervin Hapci király című meséjének színpadra állítása
Hapci király-gyermekelőadás
Előadók: a Nagyváradi Drámaműhely tagjai
A mesét átdolgozta és rendezte: Rusz Csilla drámapedagógus
 
A szakmai napot hagyományainkhoz híven kerekasztal beszélgetéssel zárjuk.
 
A találkozón lehetőséget biztosítunk szakmai kiadványok megvásárlására.
 
Részvételi díj: 1.000 Ft/fő
 
Igény szerint, 900 Ft/fő áron ebédet biztosítunk.
(Az ebédigénylést november 5-ig tudjuk elfogadni!)
 
További információ, jelentkezés:
Zum Erika 0676/481-523, zumerika@gmail.com
 
Helyszín:
Kecskeméti Ifjúsági Otthon
6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.
0676/481-523
 
Rendező:
Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely
Kecskeméti Ifjúsági Otthon
 
Támogató:
Nemzeti Kulturális Alap
SzerkesztőTehetségsegítő művészeti programok a kultúraközvetítésben – kreativitás, komplexitás az előadói és vizuális területeken
Ehhez a bejegyzéshez nincs csatolmány hozzáadva.